2023. január 24., 18:18

Az ENSZ szerint a járványhelyzet nyomán csökkent, a háború miatt azonban ismét fellendülhet az emberkereskedelem

A koronavírus-járvány miatt húsz év óta először csökkent az emberkereskedelem hivatalosan nyilvántartott áldozatainak száma, amely azonban az ukrajnai háború miatt várhatóan újra növekszik - áll az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) kedden közzétett jelentésében.

Emberkereskedelem
Fotó: Pixabay.com
Képünk illusztráció

A jelentés szerint 2020-ban 11 százalékkal csökkent az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma.

A legnagyobb visszaesés az alacsony és közepes jövedelmű országokban, elsősorban az amerikai kontinens középső és déli részén, valamint a szubszaharai övezetben, Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben mutatkozott.

A csökkenő adatokat ugyanakkor részben annak tulajdonítják, hogy a pandémia miatt a hatóságoknak kevesebb kapacitásuk volt az áldozatok felkutatására.

A jelentés készítői hozzáteszik:

bár a járvány nyomán bevezetett lezárások nehezítették az embercsempészek dolgát, vélhetően új, eddig fel nem derített útvonalakat is találhattak.

A 2021-re vonatkozó, 20 országot lefedő adatok további csökkenésre utalnak Délkelet-Ázsia egyes térségeiben, Közép-Amerikában és a karibi-térségben.

A legkomolyabb csökkenést, 24 százalékot a szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelemben mérték, ezt a szervezet a járvány miatti lezárásoknak tulajdonítja.

Mindazonáltal az összeállítók nem zárják ki, hogy a szexuális jellegű emberkereskedelem és kizsákmányolás csupán "rejtettebb és sokkal veszélyesebb" helyekre szorult vissza.

A jelentésben emlékeztetnek arra, hogy a válságok rendszerint az emberkereskedelem növekedésével járnak, és az ukrajnai háború aligha jelent kivételt ez alól. Kiemelik a lakhelyüket elhagyni kényszerülőket mint kifejezetten veszélyeztetett csoportot, leszögezve: 2016-ban az emberkereskedelem négyszer annyi ukrán áldozatára bukkantak Nyugat-Európában, miután két évvel korábban Oroszország annektálta a Krím félszigetet.

Az ukrán áldozatok száma vélhetően nőni fog az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz háború nyomán - teszik hozzá a dokumentumban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.