A Varannói járásban egyre több sárgaságos esetet regisztrálnak, ezért több településre figyelmeztetést adtak ki.
Egyúttal a pandémia megelőzésére és a felkészültség javítására tervezett 10 milliárd dolláros alap feltöltését sürgették.
A COVID-19 járvány alatt csökkent a rendszeres véradók száma.
Több mint három évig volt érvényben.
Két helyen is hepatitis A járvány kitörését regisztrálta a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal.
Hasznos és fontos tudnivalók a kezelésről szakembertől.
A jelentés szerint 2020-ban 11 százalékkal csökkent az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma.
Egyre több az influenzás beteg Nyitra megyében, az új év első hetében megugrott a megbetegedések száma.
Mikas a szülőket arra kéri, hogy a gyerekeiket minden esetben oltassák be a különböző betegségek ellen.
A járvány új kínai hulláma tovább gyengítheti a világgazdaságot, például az ipar alkatrészellátásának korlátozásával.
Két hullámot kapunk belőle.
Ha sok a beteg gyerek, akkor sem szükséges öt munkanapnál hosszabb időre bezárni egy iskolát vagy az osztályt – közölte Adriana Mečochová, a Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője.
A szakemberek a tantermek gyakori szellőztetését, valamint a felületek rendszeres fertőtlenítését javasolják.
Ugandában az ebolajárvány miatt éjszakai kijárási tilalmat és zárlatot rendeltek el .
Az országban összesen 33 városban vezettek be korlátozó intézkedéseket a lakosok számára.
Hétfőtől elsőként az idősotthonok lakói és gondozóik kapják meg az új vakcinát.
Zachar figyelmeztetett, hogy ha a lakosság rendszerszintű egészségügyi ellátása nem kielégítő, az negatív hatással lesz a halálozások számára, illetve az egészségben eltöltött évek számára is.
Azok, akik nincsenek beoltva, és pozitív lesz a tesztjük, minimum tíz napra karanténba kell vonulniuk.
A szülészetre a vajúdó anyákat továbbra is bekísérheti egy ember.
A járványügyi helyzet miatt látogatási tilalmat rendeltek el a lévai kórházban – tájékoztatott a kórház vezetése.
A kivétel erősíti a szabályt.
A koronavírus újabb hulláma enyhébbnek tűnik, a fertőzöttek számának emelkedése nyár végére, ősz elejére várható.
A pénzügyminiszter elmondása szerint a pontos határértékről később fognak tájékoztatni.
Megugrott a pozitív tesztek száma a délnyugati magyarlakta járásokban is.