Az első magyarországi turistaegyesület megalakulása
A turista, turizmus kifejezések az angol és a francia nyelvből szivárogtak a magyarba. A tour körutat jelent, de ha tovább kutakodunk, akkor egészen a görög tornosz (kerék) szóhoz jutunk el. A régi rómaiak ebből alkották a tornare kifejezést, ami tulajdonképpen annyit tesz, mint esztergályozni, illetve körbefordulni.
Valóban, ha az ember egy nagyobb utazásra vállalkozik, nyilván szeretne egyszer vissza is térni. A földrajzi felfedezések története csupa ilyen körutazásból áll, bár azt is tudjuk, hogy számos vállalkozás nem ért szerencsés véget. A tengerparttal is rendelkező országok fiai között szép számban akadtak elszánt és vakmerő emberek, akik nekivágtak az ismeretlennek és hajóikon igen messzire eljutottak.
A történelmi Magyarországnak volt ugyan tengerpartja, de ha úgy tetszik, az inkább jelképes volt, elvégre ott zömében más nyelvet beszélők éltek, a magyar ember többnyire nem a felfedezés szándékával hajózott a tengeren. Volt viszont felfedezni való bőven a saját hazájában, különösen a Kárpátok magas hegyei között, ahol legfeljebb mormoták és zergék éltek, emberek inkább a gránitcsúcsok tövében kialakult településeken.
A Magas-Tátra a Kárpátok hosszan elnyúló vonulatának legmagasabb hegysége, itt található a 2655 méteres Gerlach-falvi csúcs, amely a Kárpát-medence legmagasabb pontja. A Tátra környékén élők képzeletét évszázadok óta foglalkoztatta, hogy miként lehetne meghódítani, úgymond birtokba venni az itteni hegyeket és arra is választ kerestek, hogyan jöttek létre a sokszor mesebelinek tűnő alakzatok és képződmények, a kisebb-nagyobb tavak, amelyeket tengerszemeknek is neveznek. Az első ismert Tátra-kutató a Késmárkhoz közeli Leibicen született Frölich Dávid (1595–1648) földrajztudós és kalendáriumkészítő volt, akiről azt tartják, hogy az első hegymászó volt Magyarországon és az ő példája nyomán később szinte mindennapossá váltak a tátrai túrák, amelyeket elsősorban a térségben működő iskolák tanárai szerveztek, tanítványaikat is bevonva. Ezek a hegyi vezetők voltak azok is, akik az ide látogató külföldi utazókat kalauzolták, ők pedig elvitték a Tátra hírét Nyugat-Európába.
Ezek a felfedező túrák egyre rendszeresebbé váltak, sőt idővel valakinek az is eszébe jutott, hogy valamilyen pihenőhelyet alakítson ki a távolabbról idelátogatóknak, akik között egy-két igen magas rangú ember is akadt, mint például 1840-ben Frigyes Ágost szász uralkodó, aki megmászta a Krivánt. Az első tátrai menedékházat 1863-ban Ótátrafüred bérlője, Rainer János (1800–1872) építette a Tarpataki-völgyben.
Nagy volt a „jövés-menés” tehát már ekkoriban a Tátrában, de eljött az a pillanat, amikor ezt valamilyen formában szervezni kellett és ennek az elképzelésnek az eredményeként született meg a Kárpátegyesület ötlete. Mert ahogy az Magyarországon nem ritkán megesik, egy-egy jó ötlet, kezdeményezés csak többszöri nekifutásra jut el a megvalósulásig. Ez történt most is. Dr. Heinrich Wallmann (1827–1898) osztrák orvos és katonatiszt, aki az 1860-as években Kassán szolgált Gustav Jäger (1815–1875) hegymászóval közösen egy felhívást tett közzé 1871-ben a Kárpátegyesület megalapítására.
Ennek akkor még csekély visszhangja lett, mindössze hat (!) támogató jelentkezett. 1872-ben a késmárki Zimmermann Gyula (1847–1910) líceumi tanár felhívására is csak 16-an válaszoltak, és csak a következő esztendőben, 1873-ban sikerült a Késmárkon letelepedett nyugalmazott katonatisztnek, Döller Antalnak (1831/32–1912) egy olyan felhívást közzé tennie, amelyre sok százan „megmozdultak”.
1873. május 18-án már az alapszabálytervezetek is elkészültek és 1873. augusztus 10-re kitűzték a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) alakuló közgyűlését, amelyre Ótátrafüreden került sor. Ekkor már az egyesületnek 250 tagja és 600 forint készpénze volt. Az első elnöke Görgey Gusztáv (1816–1882) földbirtokos, Görgei Artúr unokatestvére lett, Döller Antal a pénztárosi tisztséget töltötte be. Az MKE megalakulása nemcsak a tátrai turizmus szervezettségének magasabb szintjét jelentette, hanem a különböző „infrastrukturális” beruházások – menedékházak építése, biztonságos turistaútvonalak kialakítása, egyebek –, valamint a szakirodalmi tevékenység felkarolása is a feladatai között szerepelt. Idővel egy múzeum létrehozásával is számoltak, ez később Poprádon jött létre 1886-ban.
A késmárki, később lőcsei székhelyű MKE létrejötte (egyes vélemények szerint ez volt a világon az ötödik központi szervezet) az ország más területein élő turistákat és természetjárókat is fellelkesítette. Erdélyben, Budapesten, Ungvárott és még sok helyen különböző szerveződések alakultak, de elmondhatjuk, hogy a jóból is megárt a sok, hasznosabb lett volna az erőket nem szétforgácsolni. Ezeknek a kisebb-nagyobb szervezeteknek ugyan formálisan sok tagja volt, de a tevékenységet nehéz volt összehangolni, és ebből felesleges viták, összetűzések is származtak. Jól érzékelteti ezt a millenniumi ünnepségek keretében 1896. augusztus 19-re összehívott Országos Turista Kongresszus fiaskója, amely az érdektelenség miatt elmaradt.
Az MKE rendszeresen megjelentetett évkönyveket is, emellett számos hosszabb-rövidebb ideig létező folyóirat is szolgálta a magyarországi turizmus ügyét. A legjelentősebb folyóirat a Turizmus és Alpinizmus című havilap volt, amelynek első száma 1910. július 15-én látott napvilágot és 1935 decemberében szűnt meg. A MKE-t az 1918-as impériumváltást követően feloszlatták, vagyonára az új csehszlovák hatalom tette rá a kezét. Ami ezután jött, már egy másik cikk témája lehetne.
Megjelent a Magyar7 2026/31-32. számában.
