A szétszakított Ung-vidék keleti oldalán
Attila még ott van velünk az utolsó ungvári felvételnél, majd elbúcsúzik tőlünk, hisz Ungvár közigazgatási határát a kényszersorozók miatt nem meri átlépni. Marad nekünk Kamilla, akinek egyelőre nincs mitől tartania, hisz nőket nem soroznak be a donbaszi húsdarálóba. Kisszelmenctől Szürtéig, Palágykomoróctól Ungvárig járjuk vele Ungvidék keleti oldalát, miközben be-beköszönünk jó néhány „bujdosóhoz”, hogy meghallgassuk a kényszersorozós rémtörténeteket, és nézzük az erről szóló videókat. Történik mindez 2024 tavaszán, mikor hosszú idő után úgy döntünk, hogy háború ide vagy oda, ideje, hogy újabb kárpátaljai Hazajáró filmet készítsünk.
Választásunk arra a vidékre esik, ahol eleink a Vereckei-hágón átkelve az Alföld északkeleti peremére értek. Álmos éppen itt, Ungváron adta át fiának, Árpádnak a fővezérséget. Aztán eltelt ezer szabadságharcos év, és a kettévágott Ung-vidék magyarsága azzal szembesült, hogy ezentúl Csehszlovákiában és a Szovjetunióban fog élni. Vagy ha úgy jobban tetszik: a Felvidéken és Kárpátalján.
Nagyhatalmak játékszere
Az annyiszor meggyötört és elárvult, de a hazához mindvégig hűséges Ung-vidék felvidéki oldalán már volt alkalmunk körbenézni, akkor éppen Nagyszelmencen ért véget filmünk az alábbi zárszóval: „Aki farkasszemet akar nézni Trianonnal, jöjjön el ide, az Árpád-kori Szelmencre. Egy test és egy lélek volt évszázadokon át az összenőtt két magyar falu, Kisszelmenc és Nagyszelmenc. Aztán a nagyhatalmak játékszere lett.
Trianonban Csehszlovákiának adták, majd a második világháború után a vérszagra gyűlő győzteseknek sikerült a csehszlo-vák–szovjet határt az ősi magyar község közepén meghúzni. Így vált Szelmenc népe egy aljas bosszú ártatlan áldozatává. Ma már egyik torzszülött, Csehszlovákia és Szovjetunió sem létezik, de az az ezerszer elátkozott határvonal még mindig kettévágja a falut. A gyalogos határátkelő két oldalán két félbevágott székelykapu várja, hogy egyszer végre egyesülhessenek…”
Mikor ezek a sorok születtek, még nem volt orosz–ukrán háború; most úgy keltünk át a ma Ukrajnához tartozó Kisszelmencre, hogy hivatalosan – a határsáv miatt – itt sem lehetnénk. Gyorsan tovább is álltunk Palágykomorócra, amely hosszú évszázadokig az Aba nemzetségből származó Palágyiaké volt. Ők építették a 13. században a templomot is, Szent Mihály tiszteletére. A ma már reformátusokat szolgáló egyház 14. századi falképmaradványokat őriz: a karzat mellvédjén a Szent László legenda elevenedik meg.
A templom kriptájában egy bizonyos Buttler János gróf földi maradványai nyugszanak. Ő volt a falu 19. század eleji birtokosa, akinek válópere alapján Mikszáth Kálmán megírta a Különös házasság című regényét. Becsüljük meg, hogy tartja még magát itt a magyarság annak ellenére, hogy a palágykomoróciak alapos véráldozatot hoztak a hazáért. Az 1848-as szabadságharc, majd a világháborúk idején is sokan haltak hősi halált, ráadásul a második világháború végén a „málenkij robot” címén szovjet táborokba hurcoltak közül is tucatnyian életüket vesztették.
A közeli Sislóc története is az Árpád-korig nyúlik vissza. Zivataros évszázadait jelzi, hogy mai katolikus templomát csak 1995-ben szentelték fel. A sislóci középiskolában nagy becsben tartják a közeli Szerednye vára egykori birtokosa, Dobó István hagyatékát; emléktábla és szoba is őrzi a névadó példakép emlékét.
Már vagy ezer eseménydús esztendőre tekint vissza Szürte is. Az 1300-as években épült, majd alaposan átépített katolikus templomának falában ma is ott találjuk a Szürthey család egyik tagjának 15. századi márvány sírkövét. Szürte református templomának története jól példázza a szegény, de hűséges gyülekezet szívósságát. 1822-ben kezdték építeni, de a hajó csak 1864-ben, míg a tornyai 1898-ban készültek el. De ha már ennyi időbe telt az építkezés, mindjárt két tornyot is kapott, hogy kitűnjön környezetéből.
Egy mondásból három falu
A Tisza és a Latorca ölelésében fekvő Csap olyan jelentős hely, hogy eredetmondája is van. E szerint, amikor a király erre utazott, a sáros úton a kocsisára kiáltott: „Csapj a lovak közé, fiam, Salamon, mert itt ragadunk ebbe az ásványba!” A királyi mondás mindjárt három falunak is nevet adott: Csapnak, Tiszasalamonnak és Tiszaásványnak. A falu ősi birtokosa, a nagy tekintélyű Csapy család vitézségének híre még a királyhoz is eljutott. Zsigmond címert adományozott nekik, míg a rettegett hős, Csapy András a sárkány rend lovagja lett. A család mindig is hű maradt a királyhoz, mígnem a 16. században kihalt. Ám a csapiak továbbra is élen jártak, ha a haza védelméről volt szó, mind az 1697-es tokaji felkelésben, mind a Rákóczi-szabadságharcban.
Börvinges határában, az Ungvárt Munkáccsal összekötő főút mentén is meg kell állnunk egy főhajtásra. A Galíciából bevándorló uzsorások által kizsigerelt ruszin nép nagy segítőjének, a rutén akció kivitelezőjének, Egán Edének 2002-ben állítottak itt emlékkeresztet. Ahogy halálát az emlékmű felirata felidézi: „Egán Ede kormánybiztost a helyi uzsorások nem messze innen, a lázi dombon 1901. szeptember 20-án megölték a radikális gazdasági reformok miatt. Imádkozzunk érte!”
Elmondhatunk egy imát érte és a sokat szenvedett kárpátaljai népért a gerényi rotundában is. A Drugeth család itt épített fel Ungvár ősi vára helyett egy új várat, amelyből mára csak a 12. századi eredetű vártemplom maradt. A később gótikus stílusban bővített istenháza ma a görögkatolikus egyházat szolgálja. A körtemplom falainak 14–15. századi freskói Jézus életének jeleneteit ábrázolják. Úgy tartják, a kivételes értékű falképeket az itáliai útja során ihletett kapott Drugeth György országbíró megrendelésére festették.
Gerény után érkezünk meg arra a helyre, ahol a krónika szerint Árpád a magyarok fővezére lett: „Akkor Álmos vezér és főemberei Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. A várnak Laborc nevű ispánja futóra fogta a dolgot, ám a Vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták, és felakasztották. Attól kezdve ezt a folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várába, az isteneknek áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes vitézeit pedig hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés máig él az egész világon.” Így tanúskodik Anonymus hazánk egyik legrégebbi váráról, melyet az Ung folyó mentén építettek őseink, s az Árpád-házi időkben erős magyar végvárként szolgált.
Ungvár, a keleti kapu őre
Ungvárt, a Szent István alapította Ung vármegye székhelyét a tatár pusztítás után Róbert Károly a nápolyi származású Drugeth családnak ajándékozta, akik megerősítették, s a törökök ellen is sikeresen védelmezték. 1430-ban Ungvár szabad királyi város kiváltságos címet kapott. 1646-ban a vár kápolnájában a magyarországi ortodox egyház áttért a római pápa fennhatósága alá, ezzel megszületett az új vallás: a görögkatolikus felekezet. Az Unióról nevezetes templomnak már csak romjait találjuk a várkertben.
1684-ben Thököly Imre ostrommal vette be a várat, majd 1691-ben a kuruc vezér, Bercsényi Miklós lett a birtokosa, aki feleségével, Csáky Krisztina grófnővel fejedelmi pompával rendezte be palotáját. Miután 1704-ben bevették a kurucok, a vár a Rákóczi-szabadságharc elsőrendű támaszpontja, a vezérlő fejedelem főhadiszállása lett. A győztes csata színhelyén emelt emlékoszlopból mára csak a tetejét ékesítő bronzturulmadár maradt. Ám Ungvár sem kerülhette el sorsát, 1711-ben a császári seregek elfoglalták, s ezzel Ungvár elvesztette kiváltságait.
A vár szomszédságában 1970-ben nyitotta meg kapuit az Ungvári Szabadtéri és Néprajzi Múzeum. A Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló skanzenben a Kárpátalja falvaiból származó népi építészeti emlékeket gyűjtötték össze, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag egy teljes falut építettek fel, rendezett utcákkal, fatemplommal és takaros virágoskertekkel.
A városban is érdemes tenni egy sétát. Sok patinás épülete ma is áll és számos emlékhely őrzi magyar múltját. A város legnagyobb történelmi alakjait emléktáblák örökítik meg, míg egy szobor is jutott Mária Teréziának, aki ide helyezte a vármegye székhelyét, valamint a munkácsi görögkatolikus püspökséget.
Petőfi Sándor itt jártában még lesújtóan beszélt Ungvárról, de a ’48-as szabadságharc után megint fellendült a város. Főleg, miután 1872-ben megépült a Csap–Ungvár vasútvonal. Aztán Trianon után a csehszlovák korszak, majd a kicsi magyar világ és a második világháború után egy hosszú szovjet időszak következett. A legújabb ukrán–orosz konfliktus miatt sok menekült érkezett az amúgy is nyüzsgő városba. Így fest Ungvár és környéke a 21. század hajnalán. Most, a háború árnyékában szinte csak belopózik ide a turista.
De fellapozva régi dicsőségünk, nemzeti megalakulásunk, fájdalmaink s évezredes küzdelmeink felütött könyvét, átszellemülve Ung-vidék történelmi levegőjével és kezet rázva a minden vészen át kitartó magyar közösség tagjaival, csak azt mondhatja a Hazajáró: ahogy annyi vész után, ezután is el kell jöjjön a feltámadás, ami után újra felszabadultan járhatunk-kelhetünk történelmi hazánknak ebben a varázslatos északkeleti szegletében.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/42. számában.
