A szárnyaszegett somorjai turulmadár
Idén lesz 85 éve, hogy Somorján felavatták a „felszabadulási” emlékművet. Az 1938-as visszacsatolást elődeink ugyanis felszabadulásnak élték meg. Az 1940. november elején lezajlott ünnepséggel egy alig több mint fél évszázados történet kezdődött, amelynek pontos feltérképezésében a vágsellyei levéltár volt segítségemre.
Az első világháborút lezáró békerendszer átrajzolta Közép-Kelet-Európa térképét: összeomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, romjain új államok keletkeztek. A korábban szintén a Magyar Királysághoz tartozó Somorja Csehszlovákiához került. Az új közigazgatás szerint a város a pozsonyi nagyzsupához tartozott, és járási székhely volt a két világháború között.
Ezek után nem volt egyszerű bármilyen magyar vonatkozású köztéri emlékmű felállítását végigvinni. A Somorja és Vidéke című havilap már 1930 nyarán foglalkozott a témával. „Múlt év április első hetében a Somorja és Vidéke vezércikket szentelt annak a magasztos célnak, hogy állítsák fel Somorján a hősök emlékét. Megmozdultak a legkisebb faluban is az emberek, már természetesen ott, ahol még nem aludt ki a kegyelet szikrája a legkérgesebb szívekből sem. Mindezt azonban eddig éppenséggel nem lehet elmondani Somorjáról. Egy éve elmúlt már annak, hogy a szép mozgalom hullámai alig észrevehetően elcsendesedtek” – írta az újság 1930. június 29-i számában. Ugyanezt a hiányosságot kifogásolta egy másik cikk ugyanazon év október 18-án. „A lakosság körében alig van valaki, kinek családja vagy hozzátartozói révén ne volna hősi halottja, és végtére is szégyen, hogy a világháború óta (…) amidőn már a legkisebb falvak és telepek is megörökítették a honpolgári kötelességtudás, a magyarság áldozatainak bús emlékét, Somorján ez még mindig nem történt meg.”
Néhány évvel később, 1935 februárjában a Prágai Magyar Hírlap tudósított ebben az ügyben. „Néhány évvel ezelőtt társadalmi akció indult meg Somorján, hogy emlékművet emeljenek a háborúban elesett hősöknek. A társadalmi egyesületek előadásokat rendeztek, majd gyűjtést indítottak, a szükséges pénzösszeg már egybe is gyűlt, s csak az emlékmű elhelyezésének kérdésében nem alakult ki még egységes vélemény. A közeli napokban megérkezik Somorjára Wimmer műegyetemi tanár (…) aki a bizottság tagjaival meg fogja állapítani a szobor végleges helyét. Az emlékmű elkészítése mintegy másfél hónapot fog igénybe venni. Dr. Herczeg József somorjai ügyvéd, az emlékműbizottság elnöke közölte, hogy még a tavasz folyamán elkészül az emlékmű.”
Az ügy előrehaladottságát tükrözte a Prágai Magyar Hírlap 1936. március 31-i száma. „Császár István újságíró kezdeményezésére még 1929 tavaszán mozgalom indult a háborúban elesett hősök somorjai emlékművének felállítására. (…) Az eredeti tervet, a lovon ülő ősmagyar harcost az elsőfokú politikai hatóság nem engedélyezte. Új tervet készítettek, mely szerint a szobor ágaskodó lovon ülő harcost ábrázolna. A talapzatba belevésik a háborúban elesett hősök neveit. A mintegy 5 méter magas emlékmű tervezésével a pozsonyi Wimmer és Szőnyi építész- és tervezőcéget bízták meg, míg a lovas szobor megmintázására Rigele mestert kérték fel. Az emlékmű költsége negyvenezer koronát tesz ki, mely összegre gyűjtés útján harmincezer korona fedezet van. Az emlékművet a Főtér városházai oldalán állítják föl, valószínűleg még ez évben.”
A Komáromi Lapok 1936. április 15-i száma ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy „most újra erős lendülettel indult meg a dolog úgy, hogy a hiányzó összeget valószínűleg rövidesen összegyűjtik, és a szobrot még az idén le fogják leplezni”.
Az első bécsi döntés értelmében Somorja is visszakerült Magyarországhoz. Tudni kell azt is, hogy a Trianon-ellenes revizionista mozgalom az egész Magyarországra kiterjedő országzászló-mozgalmat szervezett az 1920-as évek elejétől. Két évtized alatt 350 településen állítottak országzászlót. Itt jön képbe Tápiószecső község, amely ma is Pest vármegye Nagykátai járásához tartozik. Az ottani országzászlót 1937. június 6-án avatták fel. Az 1939 –1940-es évek fordulóján visszacsatolt területeken szintén rengeteg országzászlót állítottak fel. Sok esetben az anyaország valamely települése választott magának egy falut vagy várost a visszakerült területről, és küldött neki zászlót.
Tápiószecső főjegyzője Somorján született 1896-ban, „az édesapja hivatásos katonaként (…) teljesített szolgálatot az ottani laktanyában. Ezért tett olyan indítványt a képviselő-testületnek, hogy szülőhelyének adományozzon a falu országzászlót”. A lobogót delegáció vitte Somorjára, amelyet a főjegyzővel egyetemben Honti Ferenc (…) iskolaigazgató, Koppán Miklós esperesplébános és dr. Perczel Miklós járási főszolgabíró alkotott. A delegáció 1938. december 18-án utazott Somorjára. Az átadási ceremóniára a helyi római katolikus templomban került sor. A delegáció tagjai beszédeket tartottak, elhangzott a Himnusz és a Hiszekegy, majd misét hallgattak. Amikor a küldöttek elbúcsúztak somorjai vendéglátóiktól, kölcsönösen megígérték egymásnak, hogy a két település kapcsolatfelvételének lesz folytatása, azonban erre bizonyíték nincsen. A somorjaiak azonban nem hagyták, hogy az országzászló a templomban porosodjon.
És itt kezdődik az emlékmű egy újabb fejezete. Somorja főszolgabírója ugyanis 1939. augusztus 4-én kelt levelében azt írja, hogy (…) „a tervezett emlékmű létesítése eddig a csehszlovák hatóságok ellenkezésén múlott, mert magyaros jellegű emlékmű felállításához nem járultak hozzá (…) A hősi emlékmű felállítása kívánatos. A szükséges fedezet csak gyűjtés útján teremthető elő.” Az adománygyűjtést Komárom vármegye alispánja engedélyezte. A szoborra a helyi Protestáns Nőegylet is adott pénzt. Az országzászló felállításához szükséges emlékmű elkészítésével Schwantzer Ferenc helyi kőfaragómestert bízták meg. Nem véletlenül eshetett éppen őrá a választás, ugyanis néhány évvel korábban, 1931-ben Kispakán avatták fel a világháborúban elesett hősök emlékművét, amely dombormű betéteit Schwantzer Ferenc faragta. Vőkön 1934 májusában avattak emlékoszlopot a hősök tiszteletére, amely szintén az ő munkája. Az 1937. június 23-án leleplezett, a világháborúban elesett somorjai evangélikus hősök emléktábláját is ő készítette.
Az országzászló-bizottsághoz intézett árajánlatban a következőket szögezte le: „2. az alapzat három oldalán ziglófalazat 1 m magas és 3 m hosszúságban, gránitkőből. 3. 16 drb lépcső, darabonként 145 cm hosszúságban és nyolc fokban. 4. 3 drb pihenő darabonként 150x150 négyzet cm nagyságban és egy pihenő több részből összeállítva, karsztmárványból. 5. 8 folyóméter ballusztrád. A balluszterek isztriai márványból, a fedő- és alaplapok fagyálló homokkőből. 6. 330 cm magas gránitoszlop 60x60 cm tömbökből, stokkolva. Az összes munkálatok anyaggal és felállítással – a betonalapzat kivételével – pausál árban: 1600 (…) pengő. 7. Különajánlat: A gránitoszlopon elhelyezett magyar címer kőbe vésve: 150 (…) pengő. Munkaidő kb. 4 hét. Somorja, 1939. szeptember hó 9-én.”
Ezzel kapcsolatban Somorja vezetősége a következő kéréssel fordult gróf Benyovszky Rudolfhoz: „A somorjai országzászló talapzatához szükséges kőanyag átvétele végett Schwantzer Ferenc somorjai kőfaragómester fog nevünkben megjelenni, miért tisztelettel kérjük, méltóztassék neki részünkre a kialkudott kőanyagot kiadni. Somorja, 1940. június 5.”
