A kacagópusztai határincidens
„Kacagói kis temető,/nóta is van róla./Oda vágyok megpihenni,/ha majd üt az óra./Szívesen meghalnék/szép Magyarországért/és azért a kócos hajú/felvidéki lányért.”
…énekelték valamikor meghatódva a fiatalok Rimaszécstől Darnyán át a Medvesaljáig. Mivel a háború után Csehszlovákiában tilos volt énekelni, mára kikopott az emlékezetből a dal, és az is, kiktől és mikor tanulták meg nagyszüleink. Sokan talán azt sem tudják, hol van Kacagópuszta és miről kapta a nevét.
A rimaszécsi uradalomhoz mindig gazdag termőföldek és hatalmas birtokok tartoztak. Minden gazdaságnak volt intézője, akit a földbirtokos időnként elszámoltatott és rákérdezett a jövedelem részleteire is, akár kevés volt, akár sok.
A Jénétől Rimaszécsig terjedő terület intézője, a néphit szerint, jócskán elsikkasztott a bevételből és kevés jövedelmet mutatott ki. A csekélyke haszon láttán munkaadója a fejét csóválta:
– Csak ennyi? – kérdezte. – Csak – bólintott az intéző. – Hát ez nem sok. Mondhatni, kevés… Ez a bevétel nagyon kevés, egyenesen kacagtató – méltatlankodott a földbirtokos. Állítólag a néhány házból és gazdasági épületekből álló településre a fenti történet kapcsán ragadt rá a Kacagópuszta, amelyet a térképeken ma Orávka néven találunk meg, idős adatközlőim Csobánkapuszta néven emlegették.
Csaknem egy hónappal az első bécsi döntés előtt incidens történt a magyar határ közelében, amelyben éppen Kacagópuszta kapott központi szerepet, valamint egy Pongó László nevű fiatalember, aki a Kacagópusztához közlei Jéne községből származott. Jénében úgy tudják, hogy Pongó László szembe került a törvénnyel és a letartóztatás elől Magyarországra szökött.
Nem ő volt az egyetlen menekülő az országból, így Putnokon ideglenes tábort alakítottak ki azok számára, akik a botozások, a letartóztatások és az egyéb büntetések elől Magyarországra szöktek a Felvidékről.
A menekültek elmondták a magyarországi lapok munkatársainak, hogy miért hagyták el az országot. Volt közöttük olyan, akire Csehszlovákiában azért várt büntetés, mert egy ünnepi alkalomra zsinóros magyar ruhát vett fel.
Felcsiki Gábor százados, a határbiztosító osztag parancsnoka tizennyolc kilométer szélességben látott el szolgálatot. Járőrei három helyen, Uraj, Hangony és Domaháza községekben táboroztak. A helyismerettel rendelkező Pongó László éjszaka 8-10 határőrrel átszökött a határon és felderítette a terepet, illetve megfigyelte a Rima folyó mellett emelt csehszlovák állásokat.
1938. október 5-én, éjszaka 2 órakor a hangonyi határbiztosító század járőrei a szakasz parancsnokának, Felcsiki Gábor századosnak a vezetésével átlépték a magyar–csehszlovák határt.
Jéne és Harmac csakhamar Felcsiki ellenőrzése alá került, Dabrovszky szakasza tűzharcban bevette a Macskás-patak hídját, miközben Kacagópuszta térségében Kovács Dezső karpaszományos katonáinak nem sikerült előrenyomulni. Miután a támadás megrekedt, egy fiatal hadnagy, Meskó Tibor önhatalmúlag átvette Kovács Dezső őrmestertől a parancsnokságot és sorra foglalta el katonáival a csehszlovák állásokat. Felfokozott igyekezetének vagy tapasztalatlanságának tudható be, hogy az elfoglalt két betonerőd cseh katonáit elfelejtette lefegyverezni.
Amikor a harmadik erőd ellen vezetett támadást, a háta mögül a korábban elfoglalt két erődből össztűz zúdult rá és katonáira. A harcban Meskó Tibor hadnagyon kívül elesett Varga Kapcsi János őrvezető, továbbá Borbás István, Boros József, Holló Ignác, Papp Kopácsi István, Varga József, Bellér Arzén és Holló Gábor határőr. Hét határőr megsebesült és tizennégy fogságba esett, de a foglyokat rövid időn belül hazaengedték. A csehszlovák oldalon tizennégy katona esett el és huszonhat sebesült meg.
Megbecsülésük jeléül a rimaszécsiek szerették volna eltemetni Meskó Tibort. Maga a szécsi katolikus pap kérte a fiatal hadnagy holttestének kiadatását, de a csehszlovák hatóságok nem engedélyezték. Mivel a település mindenképpen szerette volna Meskó Tibor emlékét megőrizni, a helyi szájhagyomány szerint a hadnagy elpusztult lovát vitték haza és elhantolták a temetőjük sáncában. Az első bécsi döntés után kezdeményezték, hogy Kacagópusztán állítsanak szobrot Meskó Tibor hadnagy emlékére.
A kezdeményezés jól alakult, a talapzat a Feledet Tornaljával összekötő főút közelében elkészült (ma is látható), a szoborállítás azonban elmaradt, mert a második világháború után a területet visszacsatolták Csehszlovákiához.
Rimaszécsen, Jénében, Harmacon, Darnyán és a többi határ menti településen a lakosság csak határincidensként emlegette a hangonyi határbiztosító szakasz betörését. Néhányan részeg katonák próbálkozásáról beszéltek, mondván, ittasak voltak, daloltak, nótájuktól zengett az egész völgy.
Felcsiki Gábor százados visszaemlékezéseiben, amelyet a Hadtörténeti Intézet őriz, megtaláltuk erre is a magyarázatot. Felcsiki leírja benne, hogy hajnali négykor a kerületi parancsnokságról Balgha ezredes utasította őt a harcok beszüntetésére. Mivel a százados az előreküldött őrseit nem akarta cserbenhagyni, figyelmen kívül hagyta az ezredes parancsát, és kis csapatával nem fordult vissza. Századát cigánybanda kísérte, és katonáinak a visszhangzó szűk völgyben nótát vezényelt. Igaza lett, a visszhangzó nóták úgy hatottak, mintha sok ezer torokból szólnának, mintha a magyar csapat hatalmas túlerőben lenne a csehszlovákokkal szemben.
A fent idézett nótát pedig állítólag egy Bodnár István nevű fiatal hadnagy költötte. Csak úgy sebtében, a kacagópusztai golyózáporban találta ki, a környékbeli falvak magyarjai pedig gyorsan megtanulták és dalolgatták.
Megjelent a Magyar7 hetilap 38. számában.
