A bor dicsérete
Nagyon régen szerettem volna már interjút készíteni a párkányi régió egyik legismertebb, s talán legelismertebb borászával, Drozdík Józseffel, de valahogy sosem jött ki a lépés. Most azonban, két okból is, annyira időszerűvé vált a találka, hogy nem halogattuk tovább. Az egyik ok: József jubilál, nemrég töltötte be a nyolcvanat (munkabírását látva ki mondaná róla), na és a másik, hogy a Budafokon megrendezett hagyományos Kárpát-medencei borversenyen ő végzett az éremtáblázat élén. Öt leadott mintáját 4 arany- és egy ezüstéremmel értékelte a zsűri! Isten éltesse a születésnapján, és gratulálunk a páratlan sikerhez!
Baráti beszélgetésünk harmadik résztvevője Attila, József fia, aki szinte heti rendszerességgel látogat haza családjával Pannonhalmáról, hogy feleségével és négy fiával apja segítségére legyen a négyhektáros családi birtok művelésében, és a nagyjából 18 ezer tőke termésének feldolgozásában. Attila egyébként a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kémia–fizika szakos tanára, emellett a Pannonhalmi Apátsági Pincészet alapító tagja és szőlésze. Nem mellesleg József is pedagógus, nyugalmazott fizika–technika szakos középiskolai tanár.
Mi az az elsődleges hajtóerő, belső indíttatás, ami az embert – tanár létére – a szőlőtőkék közé csábítja?
Attila: Elsősorban a családi hagyomány, ugyanis mindkét ági nagyszüleim foglalkoztak szőlészettel, nekem innen jöttek az első impulzusok.
József: Hol is kezdjem? Te is pedagógus vagy, emlékszel, milyen jól fizettek bennünket akkoriban! De, persze nálam is a családi háttér volt az elköteleződés elsődleges oka. Anyai nagyapámékkal együtt laktunk a lekéri szülői házban, és már kisgyerekként segítenem kellett a szőlőben. Persze, akkor még nem nagyon fűlött hozzá a fogam, inkább fociztam volna, de nem volt apelláta, ha szóltak, menni kellett. Nagyapa feltett két darab 200 literes, félfenekű hordót a lovas kocsira, az egyikben volt a mész, a másikban a rézgálic, és mentünk permetezni. Mivel a szőlőink a kissallai oldalon voltak, át kellett vezetnünk a lovaskocsit a Garamon, ott, ahol sekélyebb volt a víz, aztán kannákkal mertük a folyó vizét a hordókba, így készítettük el a permetlét. Akkor még nem tudtam értékelni ezt a munkát és a bort sem, de később rájött az ember, hogy ez egy csodálatos ital, érdemes vele foglalkozni.
Attila, te a Pannonhalmi Apátsági Pincészet létrehozásának egyik kezdeményezője, alapító tagja és aktív szőlésze vagy, emellett a családi pincészet munkájából is jócskán kiveszed a részed. Hogyan éled meg ezt a kettősséget?
Sok a hasonlóság, de az eltérés is. Eleve a birtokméretből adódóan más technológiát használunk egy 52 hektáros apátsági és egy 4 hektáros családi birtokon, de sok mindent hasonlóan csinálunk, hiszen a módszerek és a célok kompatibilisek. Habár Pannonhalmán nem használjuk a kézműves kifejezést, de a szőlőben nagyon sok mindent végzünk kézzel, sok gyalogmunkásunk van, akiktől ugyanúgy elvárom a tisztességes munkát, mint magamtól, amikor a családi birtokon tevékenykedem.
József: Az apátsági pincészet 2003-as újraindulását megelőzően a főapátság berkeiben borforgalmazás tekintetében név- és logóhasználatban gondolkodtak csupán, más készítette a borokat, amelyek aztán az apátság logójával, apátsági címkével kerültek volna értékesítésre. A fiam hozott mintát belőlük, de miután megkóstoltam, mondtam neki, Attila, ne járassátok már le magatokat ilyen borokkal.
Attila: Valóban középszerű borok voltak, technológiailag ugyan jól elkészítve, de nem képviseltek különösebb színvonalat. Most, hogy saját kezünkbe vettük az egész folyamatot, teljesen más a helyzet, a boraink közkedveltek a piacon.
József, te az Ister Granum Borlovagrend alapító tagja vagy. Miben látod a borlovagrendek szerepét és jelentőségét?
A borlovagrendek elsődleges küldetése a kulturált borfogyasztás népszerűsítése és a szőlészettel, borászattal kapcsolatos hagyományok őrzése, továbbvitele. Szinte hetente van valamelyik borlovagrendnek rendezvénye szerte az anyaországban, ez lehetővé teszi a találkozást és a szakmai eszmecserét. Nyilván, aki rendelkezik saját szőlővel, annak kevesebb ideje marad részt venni ezeken a rendezvényeken, de azért – néhány éve, mint tiszteletbeli tag – igyekszem kivenni a részem a közös munkából a lovagrenden belül is.
Egyre több a szőlészeket és borászokat tömörítő szervezet az országban, rengeteg szakmai rendezvény, tanfolyam, borverseny, borkóstoló van. A kulturált borfogyasztás népszerűsítésén túl ezeken a rendezvényeken azért gyakran szóba kerülnek a kistermelőket sújtó problémák, gondok is. Melyek ezek?
József: A legidőszerűbb feladat a kabócák és az aranyszínű sárgaság, valamint a fitoplazma elleni védekezés megszervezése. Óriási a veszély, lassan a filoxéravésszel vetekedik. Ez az egyik nagy horderejű téma, ami közös fellépést igényel. Állami beavatkozás nélkül szinte lehetetlennek tűnik a probléma megoldása. Komoly szakmai beavatkozásra van szükség a növényvédelem terén. Szlovákiában azért érezhetően kisebb súlyt helyez a kormány erre, mint Magyarországon. Ezért kell összefognunk regionális szinten is, mert sürget az idő. Már most is sor került tőkék kivágására, sőt ültetvények likvidálására is.
Attila, milyen érzés, hogy áll mögötted valaki, történetesen az édesapád, akihez mindig bizalommal fordulhatsz?
Ez nagyon jó érzés! Szinte mindent megbeszélünk, s főleg lelkileg nyújt sokat a múlt felidézése, a közös emlékek. Sokszor visszagondolok például a régi szüretekre, amikor hazahoztuk a szőlőt Kissallóról, és a lekéri szülői házban apám, nagybátyám és a nagyapám nekiláttak a feldolgozásnak. Hűvösek voltak az októberi esték, engem, a kisgyereket párnákra ültettek, bebugyoláltak, és érdeklődve figyeltem őket. Ezt nagyon élveztem. Szívesen emlékszem vissza ezekre az őszi, csípős szüreti estékre, a kézi darálóra, a dagasztott fakádakra, puttonyokra, és egyáltalán az akkori szüretek megismételhetetlen hangulatára.
És milyen érzéssel tölti el az édesapát annak tudata, hogy van valaki, a fia, aki készen áll folytatni a családi tradíciót?
József: Isten áldása, hiszen sok szőlész és borász panaszkodik, hogy sokat beleinvesztáltak a családi vállalkozásaikba, de nincs utánpótlás. Gyakran hallom tőlük, hogy milyen jó nekem, mert van, aki majd folytatja. Nagyszerű érzés, amikor tudja az ember, hogy nem hiábavaló, amit eddig csinált. Sőt, a legnagyobb unokám is szakmabeli, Gergő is szőlész-borász, növényorvos.
Attila: Ráadásul Gergő a kollégám, együtt dolgozunk az apátsági pincészetben.
Mit tartotok a legkedvesebb sikereiteknek?
József: Az első, egy 1989-es pozsonyi nemzetközi OIV-versenyen szerzett ezüst, amelyet egy 1988-as vörös cuveé kapott. Ezen a versenyen először indulhattak magántermelők Csehszlovákiából. Ez még néhány hónappal a rendszerváltozás előtt történt. Aztán érdekes az 1992-es ürgüpi, törökországi verseny sztorija, mert itt nyert ezüstöt az 1990-es vörös cuveé, habár ezt a mintát az előző évi, 1991-es versenyre neveztük, csak nem ért oda. Egy évbe telt, amíg kalandos körülmények között „utazva” eljutott a verseny színhelyére.
Attila: Komoly szakmai sikernek számított a 2024-es Grow du Monde aranyérme a 2023-as Olaszrizlinggel, és ide sorolnám az előbb említett Kárpát-medencei borverseny díjazott borait. Arany: Szürkebarát 2024, Pálava 2024, Királyleányka 2024, Dunaj 2023, ezüst: Pinot blanc 2024. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez „csapatsiker”, amely az egész szőlőbirtok és pince teljesítményét fémjelzi.
Mit tervez a jövőben Drozdík József és fia, Attila?
József: Tavaly múltam nyolcvanéves, ilyen korában az ember már nem nagyon tervez, ez már a fiamra marad. Egyébként is nehéz ügy a terjeszkedés, ha az állam nem igen támogatja a szőlőtelepítést. Szlovákia 22 ezer hektárral lépett be az Európai Unióba 2004-ben, ebből mára talán ha 6-8 ezer hektár maradt. 2019-ben a szlovák állam részéről beígért támogatásnak is csak a 60 százalékát kaptuk meg. Az anyaország részéről érkező támogatások ugyan sokat segítenek a talpon maradásban, de ilyen körülmények között nagyon nehéz tervezni bármit is.
Attila: Én úgy látom a pannonhalmi tapasztalataim alapján, hogy a támogatások terén jobb a helyzet Magyarországon, kevesebb a bürokrácia és a kifizetések is gördülékenyebben zajlanak.
Végezetül mindkettőtöktől kérnék egy rövid ars poeticát. Mit tartotok a legfontosabbnak a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel kapcsolatban?
Attila: Szerintem a legfontosabb, hogy a tisztességesen megtermelt szőlőből egyre finomabb bort készítsünk.
József: Igyekezzünk, törekedjünk arra, hogy az ezeréves szőlő- és borkultúránkat a jövő generációk számára is megmentsük és továbbadjuk.
1989: nemzetközi OIV-verseny, Pozsony, 1988-as vörös cuveé, ezüstérem
1992: Ürgüp, Törökország, 1990-es vörös cuveé, ezüstérem
2024: Grow du Monde, 2023-as Olaszrizling, aranyérem
2025: Kárpát-medencei borverseny, 2024-es Szürkebarát aranyérem, 2024-es Pálava aranyérem, 2024-es Királyleányka aranyérem, 2023-as Dunaj aranyérem, 2024-es Pinot blanc, ezüstérem
