2024. június 26., 18:52

Justh Zsigmond, aki ingázott az arisztokrácia és a parasztság között

Alig 31 év adatott meg neki (is). Ahhoz a kiegyezés utáni nemzedékhez tartozott, akik sajnálatosan korán haltak. Voltak, akiket a tüdőbajuk vitt el, mások önmaguk döntöttek úgy, ennyi elég. Ezeket az embereket, vagyis sorstársait írja meg a  Turócból elszármazott Justh család Zsigmond nevű fia, aki arisztokrataként indult, arisztokrataként élt, s aki mégis a paraszti élet egyik első hiteles ábrázolója a magyar irodalomban. Utolsó, Fuimus (Voltunk) című regénye már a címében is elsiratja az arisztokráciát. Voltak, akik a kritikai realizmus egyik első fecskéjének tartották, Szerb Antal szerint csak egy „előkelő dilettáns” volt a magyar irodalomban, s alig veszteget rá híres irodalomtörténetében pár mondatot.

justh
Justh Zsigmond
Fotó: Archív felvétel

Vérbeli arisztokrata volt, amilyenek csak kevesen a magyar irodalomban. Széchenyi István, Eötvös József vagy majd évtizedekkel utána Bánffy Miklós. A nagyrészt plebejus irodalom mindig idegenül meredt rájuk, hiszen a főúri kastélyok világában elzártan élő főurak értsenek a táncrendhez, a kardvíváshoz, beszéljenek öt-hat nyelvet, de ne ártsák magukat bele az élő eleven művészeti életbe!

Nem csoda, ha irodalmi szalonja gyorsan meg is bukott. Így maradt számára a másik véglet, a parasztság, amelyet addig szintén nem nagyon tűrt meg az átlagművészet, sokáig Miskát az Egy magyar nábobban, aki „pünkösdi királysága” révén emelkedik fel a középosztályhoz), így Justhnak viszonylag könnyű dolga volt, amikor úgy dönt leereszkedik/felemelkedik a parasztsághoz. „A paraszti humor első ábrázolója” – állapítja meg róla Nemeskürty István. De mire művészete kiteljesedhetett volna, elvitte a kor gyógyíthatatlan betegsége, a tüdővész.
justh
Justh Gyula és családja
Fotó:  Archív felvétel
Necpál, a turóci csodafalu

A turócszentmártontól 14 kilométerre délre fekvő ma mintegy ezer lelkes falucska – amely címerében őrzi Szent László alakját –, számos jeles magyarral dicsekedhet. A Justh családon kívül itt született 1791-ben Petőfi Sándor édesanyja, Hrúz Mária, ahogy Lahner György aradi vértanú is, akit 54. születésnapján végeztek ki az aradi várbörtönben. Talán ő volt a legszerényebb, legcsendesebb az aradi hősök közül, s ezért hajlandóak vagyunk megfeledkezni róla (a Tizennégy vértanú című Hajdufy Miklós tévéjátékban Solti Bertalan alakította a rendkívül csendes, ugyanakkor a forradalom sikeréért egyik legtöbbet tévő honvéd vezérőrnagyot, aki 1795-ben született német polgári családban Necpálon, s katonai pályáját a császári hadseregben kezdte, de a forradalom kirobbanása után azonnal felajánlotta a szolgálatait a forradalmi magyar hadseregnek. Holott a magyar nyelvet csak törve beszélte, felesége egy olasz nő, Luchia Conchetti volt, s frigyükből egy lánygyermek született.

A Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rendfokozatban, s a pesti központú magyar fegyvergyártás felfuttatása volt a feladata. Lahnernek köszönhetően az rövid idő alatt a többszörösére nőtt. Miután 1848 decemberében a magyar hadsereg kénytelen volt feladni Pestet, ezért a hadiipart keletre kellett telepíteni. Lahner az üzemek leszerelésével és elszállításával, a gépsorok és a szakemberek kimenekítésével biztosította a lehetőséget a harc folytatásához.

1849. február hatodikától tábornokká nevezték ki. Lahner meg sem áll Nagyváradig, ahol új lőszergyárat állíttat fel, ahol a lőszergyártás megújult erővel folytatódik, s a fegyvergyár az ország legnagyobb hadiipari központja lett. A fegyvergyárban különböző lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat is készítettek, a vár környékén puskaporgyár és ágyúöntöde is volt, míg a vár kazamatáiban fegyvergyutacsokat készítettek. Lahner az ágyúkra Zrínyi utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált főcímét íratta: „Ne bántsd a magyart!” 1849 májusában a haditanács a katonai események miatt döntést hozott a fegyvergyárak Pestre való visszaköltöztetéséről. Lahner ezt is példásan vezényelte le. A szabadságharc bukása után tizenhárom társával együtt halálos ítélet várt rá,   hetedikként (az akasztottak között harmadikként) végezték ki – az 54. születésnapján. A kivégzése előtt elhangzott utolsó mondata: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom”. Holttestét Damjanich Jánoséval együtt Csernovics Péter temesi főispán a hóhér lefizetésével szerezte meg, és saját birtokán, Mácsán temettette el. Az aradi gyásznap 125. évfordulóján, 1974-ben az Aradon és környékén nyugvó tizenegy vértanú csontjait áttemették az aradi emlékoszlop tövében létesített kriptába.

A Justh fivérek, akik más-más utat választottak

A család arisztokrata származása feljogosította a család mindenkori férfitagjait arra, hogy közjogi pályát fussanak be, s tehetségüktől függően ott legyenek az ország vezetésében. Ez az idősebb fivér, az 1850-ben Necpálon született Justh Gyula esetében így is történt, 13 évvel fiatalabb öccse azonban – bár jogi tanulmányokat folytatott –,  már nem követte a családi hagyományokat, finom, hosszú ujjai is mintegy megelőlegezték a művészi pályát. Írói hajlama mellett remekül zongorázott, s mivel családja pénzéből telt rá, semmi se állt az útjába, amikor úgy dönt, hogy végleg eljegyzi magát a művészetekkel. De érdemes még egy mondat erejéig visszatérni az öccsével ellentétben tisztes kort, 67 évet megélt Gyulára, aki a kiegyezés utáni időszak legbefolyásosabb magyar politikusai közé tartozott, s több mint négy évig, 1905 és 1909 között a magyar képviselőház elnöke is volt. Kossuth Ferenc embereként 1912-ben ő vezette a Tisza István elleni obstrukciót is. S bár a nagy háború harmadik véres évében halt meg, betegsége miatt már kimaradt a tragikus eseményekből. Munkásságát elismerve Makó díszpolgárává avatta.

Amíg ő még Necpálon, addig Zsigmond már a család békési birtokán, Pusztaszenttornyán született, de hazatérve nyugati útjairól, sokszor necpáli kastélyukban pihente ki fáradalmait. Az alsó gimnáziumi osztályokat a háznál, a felsőbbeket részben a budapesti esti evangélikus református gimnáziumban, részben László Mihály nyilvános nevelőintézetében végezte. Az egyetemi tanulmányait is szülei unszolására nemzetgazdasági szakon Budapesten kezdte, de Kielben, Zürichben és Párizsban folytatta. Párizsból küldi 1885-ben a Zichy Imre szerkesztette Szemlébe első írásait, amelyre többen is felfigyelnek, így a kor másik tragikus jelese, Reviczky Gyula is, aki Czóbel Minkával együtt arra biztatja, hogy írjon. Ekkoriban a teleket tüdőbaja miatt már Párizsban, a Riviérán, Egyiptomban vagy Indiában tölti.

Származása és kapcsolata révén bejáratos nemcsak a főúri családokhoz, hanem művészkörökbe, például rendszeres vendége emigráns orosz társaságoknak, így a neves festő, Verescsagin állandó beszélgetőtársa. Batsányi János után ő az első, aki felfedezi magának Párizst, később követi majd Párizs-rajongásában Ady Endre, József Attila vagy Illyés Gyula és sokan mások. Ekkor már egyre inkább biztos abban, szépíró akar lenni, 14 kötetes társadalmi regényciklust tervez A kiválás genezise címmel, amelyből mindössze három rész készül el; A pénz legendája, a Gányó Julcsa és a Fuimus. Párizsi útjai során naplót vezet, amely fontos dokumentuma a kor párizsi művészéletének is. Arrafelé akkoriban a magyar irodalomból legfeljebb Jókait ismerik, akinek több művét lefordították már világnyelvekre, no meg a Wohl-testvéreket, akiknek neve a ma olvasójának nem mond már semmit.

Justh olyan jelesekkel köt barátságot, mint Hyppolite Taine, akit ma az irodalomtörténet atyjának tartanak, vagy François Coppée író, aki Justh hatására később több magyar tárgyú művet is elkövet, librettót ír például Hubay Jenő operájához (A cremonai hegedűs) is. Ahogy zeneimádata révén Justhnak több zenészbarátja is volt, így Hubay mellett a kor egyik legelismertebb, mára teljesen elfeledett magyar zeneszerzője, Aggházy Károly is, aki Liszt után külföldön a magyar zenét népszerűsítette, s tette elismertté. Mára már a neve is teljesen kikopott a köztudatból.
necpál
Necpáli kastélyuk
Fotó:  Archív felvétel
Főúri irodalmi szalon helyett parasztszínház

Ahogy említettük, egy időben irodalmi szalont szeretett volna működtetni, de az ún. irodalmi élet nem volt vevő a kísérletre. Maradt hát a másik véglet, a parasztok műveltségi szintjének felemelése. Görög mintára vályogból szabadtéri körszínpadot állított fel szenttornyai birtokán, amelynek bejáratában Jászai Mari Stróbl Alajos elkészítette szobra várta a nagyérdeműt. Többnyire klasszikus darabokat mutattak be, amelyeket a saját betanításában a saját parasztjai adtak elő. Minden bemutató előtt egy akkor népszerű esztéta, Silberstein-Ötvös Adolf tartott kiselőadást. Bemutatásra került Shakespeare-től a Makrancos hölgy, Molière Képzelt betege, Plautus Fecsegőkje (ma Hetvenkedő katona címmel ismert), de Czóbel Minka és Justh jelenetei is. „Egész búcsújárás volt a faluban, amikor meghallották, hogy előadás lesz. Belépődíj nem volt. Igen szerették a parasztok. A szomszéd földbirtokosokat nem hívták meg, Justh a kapcsolatot velük nem tartotta” – emlékezett vissza a banzájokra Henczély Károly tanító özvegye.

Fuimus, Sumus, Erimus? – Voltunk. Vagyunk. Leszünk?

Súlyos beteg, tudja, legfeljebb hónapjai vannak hátra. Bár mindent megpróbált, hogy kigyógyuljon a tüdőbajából, jár Szicíliában, Egyiptomban, Indiába (ahová rajta kívül majd Maróthy Margit színésznő is eljut), a Riviérára, de semmi sem segít. Addig megírt művei közül a legelső, az Ádám kéziratban marad, több műve (Művész-szerelem, Káprázatok, Páris elemei, A puszta könyve) a Pallas és a Révai testvérek kiadásában jelenik meg, s még megéli a Fuimus (Voltunk) első kiadását is. Azt a francia nyelvű költészeti antológia kiadását viszont már nem, amelyet saját maga válogat és fordít. Ebbe húsz-húsz verset válogat Petőfitől és Aranytól, tizenötöt Gyulai Páltól, míg tízet Vajda Jánostól.

De szerepel a kötetben Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály, Kiss József, Ábrányi Emil, Szabó Endre, Zichy Géza, ahogy az akkor még nagyon pályakezdő Heltai Jenő is. A Fuimus – amelyben emléket állít Mednyánszky Lászlónak is –, még több alkalommal is napvilágot látott (így 1957-ben és 2010-ben), ahogy 1977-ben kiadják a naplóját is. De a kétezres években újra kiadják A pénz legendája és más kisregényeit, s Az utazás filozófiája címmel útirajzait is.

Alig egy hónappal a halála előtt írja már a közelgő végzet biztos tudatában Czóbel Minkának: „Nos, hát így van jól. Mindig mondtuk: mi nem leszünk öregebbek harmincnál”. Ő jó egy évvel túlélte a harmincat, sokan mások, mint Darmay Viktor, Indali Gyula, Toldy István nem. Szenttornyai birtokán temették el, majd jó magyar szokás szerint halálának 100. évfordulóján újratemették, így jelenleg a gádorosi temetőben pihen. Itt és Orosházán a könyvtár is az ő nevét viseli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.