Erősíteni szíveket
A nemrég befejeződött Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál el nem évülő rendezvény, mert éltetik a kreatív csoportvezetők, pedagógusok, szülők és persze a gyerekek. Szerencsére a gyermekekkel foglalkozóknak is van mihez nyúlniuk, a folklórt illetően is, hiszen sokan gyűjtöttek néprajzi anyagot, gyermekeknek valót is, amely alkalmas arra, hogy keretbe foglalva színpadon is megjelenjen örömet szerezve felnőttnek, gyermeknek egyaránt.
S most hadd ne soroljam fel, ki mindenkinek köszönhető, hogy még időben gyűjteni tudtak sok mindent, szerte a Felvidéken, és a Csallóközben is. De nemcsak a néprajzi gyűjtők jeleskedtek, hanem a helytörténészek is, akik egy-egy kiadványban (esetenként könyv formájában) adták közre mindazt, amit szűkebb hazájukról, községükről, szülőfalujukról, városukról (történetük egy-egy szegmenséről) összegyűjtöttek és megírtak, így prezentálva a múltat, amely ugyan a jelenig ível, de hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. A szorgalmas gyűjtők, kutatók idősebb nemzedékének sok jeles tagja már nincs közöttünk, de akadtak, akadnak fiatalabbak, akik a nyomukba szegődve igyekeznek folytatni a munkát. Ki-ki tehetsége, érdeklődési köre, lehetősége szerint.
A Csemadok Művelődési Intézete a Gyurcsó István Alapítvány Füzetek – Könyvek révén sok munkát napvilágra segített. Köztük 11. kötetként Nagy Iván munkáját, amelynek címe: Erősíteni szíveket – Balony község népzenei monográfiája. A könyv 1998-ban jelent meg Dunaszerdahelyen. A szerző, saját gyűjtésén túl, összegzi mindazt, ami Balony néprajzáról megjelent. Rögtön az elején, a község történetét felvázolandó, bőven szemelget Marcell Béla kéziratából. Megtudhatjuk például, hogy Balony hajdan győri várbirtok volt, s még az 1200-as években alakult ki. Számos érdekesség kibontakozik a sorok mögül, többek között ezt olvashatjuk:
Kiderül az is, „háromszáz holdas nagygazda, közép- és kisparasztok, részaratók, napszámosok, cselédek faluja volt Balony, de koldus nem akadt egy sem.” Sokat dolgoztak a mindenkori balonyiak, de szerették a tréfát, a nevetést, pedig nem volt könnyű az élet akkor sem: „Sokszor így vigasztalták magukat: »Ha nincs krumpli, eszünk reményt, amíg van«”.
A könyv bevezetőjében a szerző arra a lehetséges kérdésre is választ ad, hogy a kilencvenes években, a hangszeres gyűjtések idején, miért vokális népzenét gyűjtött. Mert, ha töredékesen is, de még fellelhető, s bár a csallóközi anyag nem igazán „attraktív”, mégis meg kell ismernünk, válaszol. Mint megtudjuk
A könyvet a felhasznált irodalom jegyzéke zárja és egy képmelléklet is színesíti, s nem utolsósorban kotta rögzíti a dallamokat…
S most egy kanyarral hadd térek vissza fésületlen írásom elejéhez. A könyv Gyermekjátékok fejezete Volner Nagy Melindának a munkája. S ahogy a kísérő, eligazító szövegből kiderül, szívesen ajánlják csoportvezetőknek, pedagógusoknak a sok-sok dalocskát, játékot, amelyből remek, akár színpadra is állítható „műsort” lehet kreálni gyermekek, felnőttek örömére. Persze ez csak egy része a kiadványnak, fentebb már említettem, milyen „témájú” anyagot soroltak egy-egy csoportba. Nehéz lenne terjedelmi okokból szemelgetni belőle, de kis írásom végén hadd idézzek a tréfás dalok szolidabb szövegei közül. Ezeknek a daloknak az „előfordulása” állítólag tollfosztáskor, kukoricafosztáskor volt gyakori, és a napszámosok is gyakran rázendítettek, a munka monotonságát feloldandó.
