Elfelejtett (?) könyvek „palackpostája” – 11. rész
Rendezetlen családi könyvtárunk könyvtengere ezúttal Kulcsár Tibor „palackpostáját” dobta partra.
Már rápillantva is ismerős, hisz rendezetlen, vagy inkább rendetlen könyvtárunkban több hasonló küllemű könyv található, ugyanis számos verseskötet látott napvilágot a hatvanas években olyan formátumban és kötésben, mint az a könyv, amely a legutóbb a szemem magasságában jelent meg az egyik könyvespolcon, szerényen megbújva a vaskosabb és nagyobb méretű könyvek „árnyékában”. Belelapozva rögtön feltűnt a szerző dedikálása („palackpostája”), amely nagyapámnak szólt. Örültem az újabb ilyen kötetnek még akkor is, ha maga a dedikáció egyszerű. Mégis... A költő keze írása, meg az ajánlás maga... Elgondolkodtam azon is, hogy az immár sorozattá terebélyesedett „palackpostás” kis írásaim közös címének az első két szava: „Elfelejtett (?) könyvek” (még a közéjük biggyesztett kérdőjel ellenére is) a költő esetében mennyire releváns, mennyire igaz. Persze tudjuk, a jó pár évtizeddel ezelőtt megjelent (cseh)szlovákiai magyar verses (és más műfajú) könyveknek a stílusa, a mai megítélés szerint már nem korszerű (?). De ezt a könyvet valószínűleg ma is sokan ismerik, aminek megvan a maga magyarázata.
Kulcsár Tibor Pogány imádság című verseskötetéről van szó, amely bizony már elég régen, 1965-ben jelent meg a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében a Slovenské vydavatelstvo krásnej literatúry (Bratislava) gondozásában; a felelős szerkesztő Koncsol László. Szüleimtől, nagyszüleimtől tudom, hogy ez a verseskönyv annakidején a középiskolások (főleg lányok) körében szinte kultikus kötetnek számított, s kézről kézre járt, hisz a versek „érzékeny” húrokat pengettek, vastagon bennük volt a szerelem romantikája, amire a szóban forgó korosztály akkor is „vevő” volt, meg ugye sokan egyszerűen kíváncsiak voltak a tanáruk könyvére, verseire, hiszen a szerző a pozsonyi Duna utcai gimnázium magyartanára volt. Kulcsár Tibor (sajnos rövid, alig 55 évig tartó) termékeny élete során rengeteg diákot tanított magyar irodalomra. S ki ne lett volna közülük kíváncsi a Pogány imádság című kötetre, s benne az ilyen sorokra:
Szeretem a szemed tiszta sugarát / vonzó mélyét nézésed melegét / szeretem íves szép szemöldököd / mely úgy szunnyad el a szemed fölött / mint alkonyatkor tóparton a sás / szeretem ha vállamra hajtod a fejed / hogy ujjaim mint félénk kisnyulak / hajad éjsűrűjében elrejtőzzenek / és szeretem csókolni a szád (...)”
(Szerelmes vers).
Persze a kötet nem csak a szerelem témáját emeli a női szívek magasába; a szülőfalu, a szülőföld, a természet is belopódzik a sorok közé:
Ökörnyál úszott játszva, könnyedén, / hajlott a dús gyümölccsel terhes ág. / Simogatta pajkosan a szél / a lombokat s a lányok derekát...”
(Almafák a Tiszakertben).
A 37 verset egybefogó kötet végén egy kis „eligazítás” is szolgálja az olvasót:
Kulcsár Tibor neve először a nyolc fiatal költő antológiájában tűnt fel egy verssorozat élén, ott figyelhetett fel az olvasó könnyed verselő készségére, amely friss, kamaszos hanggal párosult. Kulcsár látóköre azóta tágult, az évek tovább érlelték egyéniségét, s a szerelmi témák mellett, oldottabb formában, az emberi lét egyéb jelenségeit is meglátja és kifejezi.”
Kulcsár Tibor költő, író, műfordító, pedagógus a „keleti” Hardicsán született 1938. december 13-án; Perbenyiken élt, Királyhelmecen érettségizett, majd a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, magyar–szlovák szakon szerzett oklevelet. Sokáig tanított a pozsonyi magyar gimnáziumban (akkor még általános műveltséget nyújtó középiskolában). Számtalan olyan diákot is tanított ott, aki „bejáró” volt, tehát a Pozsony környéki településekről utazott be az iskolába, de sokan távolabbról is érkeztek és kollégiumban laktak. Édesanyámat és húgát is tanította. Tőlük (is) tudom, hogy a diákok kitűnő tanárnak tartották, az órái érdekesek voltak, s ami még „pluszt” jelentett, hogy ő volt a szíve-lelke a színjátszó csoportnak, valamint a Forrás irodalmi színpadnak, amely országos ismertségre tett szert. Nem mellesleg ő vezette a középiskola Leánykórusát, amely sok helyen fellépett, mint ahogy a Forrás és a színjátszó csoport is. 1970 és 1991 között az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes igazgatója volt.
2006-tól országos vers- és prózamondó verseny viseli a nevét, ill. Kulcsár Tibor-díjjal jutalmazzák a vers- és prózamondó mozgalom kiemelkedő szereplőit. Perbenyikben emléktábla hirdeti a nevét. Műfordítóként is jeleskedett, de tanulmánykötete is megjelent verseskönyvei mellett. Kulcsár Tibor neve nemcsak irodalmi és pedagógiai munkássága, de közéleti szerepvállalása, s a „Szivek” révén is széles körben vált ismertté. Engem már nem taníthatott, de gyerek- és kamaszkoromból vannak emlékeim róla, hisz egy nyolcemeletes vereknyei panelház egymással szomszédos lépcsőházaiban laktunk, s a nyolcvanas években párszor megtörtént, hogy kocsival szállított bennünket Pozsony belvárosába a reggeli forgatagban, mivel nekünk nem volt autónk. Olykor vendégsébe is mentünk hozzájuk, vagy fordítva. Sajnos korán meghalt, 1993. június 11-én.
Nagyapámtól „örökölt” könyve, s benne a dedikáció „palackpostája” pedig azt üzeni nekem is, hogy „nem halunk meg egészen”. A több mint 61 éve papírra vetett szöveg egyszerű: „Dénes Györgynek szeretettel ajánlom Kulcsár Tibor. Pozsony, 1965. március 8.” Tibor akkor volt 26 éves, nagyapám pedig majdnem 42.
