E-mail eredeti nyelve: magyar
Ma előzetest kaptunk a nyárból, de a java még csak ezután jön. Úgy fest, forró napok elé nézünk. Hogy nyáron uborkaszezon lesz-e a politikában, azt még nem tudni, mindenesetre ez a kedd sem telt eseménytelenül. A nap végén jövünk szokásos hírcsokrunkkal.
A szlovákiai ingatlan- és hitelpiac az elmúlt években sajátos kettősséget mutatott, ám a most formálódó makrogazdasági és szabályozási környezet alapjaiban írja át a korábbi játékszabályokat. De mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik saját otthonra vágynak? Cikkünkből kiderül. |
|
Helyzetben a fiatalok
|
A szabályozás legfontosabb szociális vívmánya egyértelműen az első lakásukat vásárló, 35 év alatti fiatalok helyzetbe hozása.
Elolvasom
|
|
|
Arról is írtunk ma, hogy az utóbbi időben nem kis „durranást” okozott a Szociális Biztosító által közel 3,4 millió embernek kiküldött nyugdíj-előrejelzés. Elsősorban az ütötte ki sokaknál a biztosítékot, hogy hiányoznak a ledolgozott évek. Nem kell pánikolni, van megoldás arra, hogy elsősorban a hamarosan nyugdíjba készülők még időben intézkedjenek. |
|
Időben intézkedni
|
Ha tíz éven belül nyugdíjba megy, akkor van néhány teendő.
Elolvasom
|
|
|
A Magyar Szövetség királyhelmeci jelöltállító konferenciáján a tapasztalat kapott újabb bizalmat. Gubík László szerint a térség jelenlegi képviselőinek van mire építeniük, ugyanakkor a következő hónapokban személyesen is meg kell mutatniuk, mit értek el, és miért kérnek ismét támogatást. Hudák Katalin beszámolóját ajánljuk. |
|
Marad a csapat
|
A Magyar Szövetség Tőketerebesi járási szervezete Királyhelmecen hagyta jóvá a párt jelöltlistáját az októberi megyei választásokra.
Elolvasom
|
|
|
Két héttel a tanévzárás előtt, június 16-án a komáromi alap- és közép-, valamint a speciális és művészeti alapiskola országos és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket elért diákjait jutalmazta Komárom város. Hogy kik ők, kiderül cikkünkből. |
|
Elismerés
|
A díjazott tehetségeknek az olvasóink nevében is gratulálunk!
Elolvasom
|
|
|
És hát a mai napból sem maradhatott ki a foci VB. Puskás Öcsi óta tudjuk, hogy kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci… Mátis Rudolf annak járt utána, milyen díjazásban részesülnek a legjobb csapatok. |
|
Bőkezűbb FIFA
|
A végső győztes a trófea mellett egy zsíros pénzjutalmat is bezsebelhet.
Elolvasom
|
|
|
Ma két jegyzetünk is volt. Az egyikben áruházi tapasztalatát írta meg Fiala Ilona. A másikban Rajkovics Péter ad látleletet a mostani politikai helyzetről. Jegyzetét ezzel kezdi: Robert Fico hétvégi videóüzenete ékes bizonyítéka annak, hogyan tekint valójában a szlovák kormány a felvidéki magyarságra és annak politikai képviseletére. A szlovák miniszterelnök a budapesti kormányváltásra és a megváltozott politikai klímára reagálva egyrészt a kétoldalú stabilitás aggódó bajnokaként tetszeleg, másrészt nyíltan fenyeget, és határozottan diktálni próbál a hazai magyar érdekképviseletnek. Kíváncsi a folytatásra? |
|
Kormányfői nyomásgyakorlás
|
A szlovákiai magyar közösség egyenrangú partner akar lenni a saját szülőföldjén, és ezt az alapvetést semmilyen fenyegető videóüzenet nem írhatja felül.
Elolvasom
|
|
|
A hétvégén tartották a Felvidék arca 2026 döntőjét: szépség, érték és közösségi felelősség, ez mind együtt jelent meg a versenyben, amely túlmutat a hagyományos szépségversenyeken. Videós stábunk is ott járt a rangos eseményen, hogy hangulatjelentést készítsen. |
|
Felvidék arca
|
A verseny messze túlmutat a klasszikus szépségversenyeken.
Lássuk!
|
|
|
Holnap is várjuk önöket friss hírekkel, tudósításokkal. Ha a fárasztó nap végén már csak egy kis kikapcsolódásra vágyik, töltse ki legújabb kvízünket! |
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|