Ma van a doni katasztrófa 80. évfordulója – Mai7 Hírlevél

Ezen a tavaszias januári napon is figyelemmel kísértük a legfontosabb történéseket, hogy olvasóinknak egy csokrot nyújthassunk át a nap végén a fontos, érdeklődésre számot tartó eseményekből.

Nyolcvan esztendeje, 1943. január 12-én Uriv mellett kezdődött a szovjet 40. hadsereg azon támadása, amely a szívós ellenállást kifejtő magyar királyi 2. honvéd hadsereget kivetette Don menti védőállásaiból. Az expedíciós hadsereg állományába több felvidéki csapattest is tartozott, de kerültek felvidékiek a soproni 7. könnyű hadosztályba is, amelynek vezérkari főnöke Létz József vezérkari százados volt. Az ő történetével emlékezünk az évfordulóra és azokra a magyar katonákra, akik hősiesen harcoltak a második világháborúban.

1
Becsület és kötelesség - Ma van a doni katasztrófa 80. évfordulója
Múltunk

Egy hős vezérkari tiszt portréjával emlékezünk a doni katasztrófa 80. évfordulójára

Elolvasom

Recseg-ropog minden körülöttünk, a világunk kiszámíthatatlan lett, a létbiztonságunk szertefoszlott, és nem csupán az anyagi javaink elértéktelenedése okoz súlyos lelki gondokat, írja jegyzetében Molnár Judit főszerkesztő, aki a hogyan továbbról osztja meg gondolatait.

2
Józanságra ítélve
Évindulás elé

Kollégáimmal lázasan keressük azt a szót, azokat a fogalmakat, amelyek leginkább jellemezhetik az új évet, amelyek köré szívesen fonnánk 2023 eseményeit.

Elolvasom

Sokaknál kiverheti a biztosítékot az az egészségügyi tanulmány, ami arra mutat rá, túlságosan sok felesleges áldozatot követelt Szlovákiában a koronavírus-járvány. Ki tehető ezért felelőssé? Ki mondott csődöt? Mit lehetett volna tenni a felesleges emberáldozat elkerülése érdekében? Válaszok cikkünkben.

3
Matovičot is felelősségre vonhatják? Kiderült, feleslegesen sokan haltak meg Covidban Szlovákiában
Ki viszi el a balhét?

Elhibázott lépések sorozata, rossz politikai döntések, alacsony átoltottság...

Elolvasom

Való igaz, hogy telkeket vásárolt a McDonald's  Dunaszerdahelyen, de hogy pontosan mikor kezdődik a beruházás, arra portálunk kérdésére nem adott konkrét választ a vállalat. Ki tudja, meddig kell még várniuk a McDonald's-os ételek környékbeli kedvelőinek az első csallóközi Mekire!

4
Levelet kaptunk a McDonald's-tól: Megerősítették, valóban jönnek Dunaszerdahelyre!
Levelet kaptunk, lájf!

A McDonald's sajtóosztálya hivatalosan is megerősítette, a vállalat valóban felvásárolt néhány telket Dunaszerdahelyen.

Elolvasom

Amíg Moszkva veszélyt jelent a demokráciára, addig folytatni kell Oroszország szankcionálását, nyilatkozta a TASR-nek adott interjúban Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter. Hogy még mit mondott, az is kiderül cikkünkből.

5
Szlovák külügyminiszter: Oroszország szankcionálását Ukrajna győzelme után is folytatnunk kell!
Noooormális?!

Készen kell állnunk egy új vasfüggöny valóságára - mondta Káčer.

Elolvasom

Fontos diagnosztikai eszközzel gazdagodott a komáromi kórház. Az ott és környéken élőknek ezentúl nem kell távolabbi helyekre utazniuk egy-egy MRI-vizsgálatra. Valóra vált a nagy álom, ami pár évvel ezelőtt még csak egy papírra vetett, ambiciózus víziónak számított.

6
Január 16-tól már a komáromi kórházban is végeznek MRI-vizsgálatokat – KÉPEKKEL
Haladni kell a korral!

Van minek örülni a Komáromi járásban...

Elolvasom

Évindító beszélgetésünkben három fő témát érintünk Robert C. Castellel, az Izraelben élő népszerű biztonságpolitikai elemzővel. Előbb röviden áttekintjük az elmúlt hetek háborúval kapcsolatos eseményeit, majd részletesen megbeszéljük azt a három fő témakört, amelyek Castel szerint leginkább érdemesek a nagyközönség figyelmére. Aki kérdez, Pomichal Krisztián. Érdemes megnézni!

7
Robert C. Castel: A Nyugat talán adhat elég fegyvert Kijevnek, de ukránt biztosan nem! - VIDEÓ
Videóinterjú

Az év új, a téma mindig más, Castel zseniális stílusa azonban változatlan!
 

Lássuk!

A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]