Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet
Budapesten mutatkoznak be három napon át a Hétköznapi hőseink - Írjunk történelmet című pályázatban résztvevő határon túli diákok, akiket szerdán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntött a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Fontos, hogy tudjuk, honnan jöttünk, a felkutatott helyi hősök pedig nemcsak a közösségnek, hanem másoknak is muníciót adnak - hangsúlyozta Fekete Péter köszöntő beszédében.
Mint rámutatott, múltunk, a gyökereink kapaszkodót jelentenek, amelyeket meg kell találni és megfelelő helyre el kell helyzeni, de saját magunkban is szükségünk van kapaszkodókra. A határon túli fiatalok, amikor felkutatták a helyi hősöket, ilyen kapaszkodókat építettek - tette hozzá.
Ez a három nap a hőseinkről szól, azokról, akik ott élnek a határon túli településeken - hangsúlyozta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, kiemelve, hogy a projekt résztvevői az egész Kárpát-medencéből érkeztek: a dél-erdélyi Meggyesről, Komárom környékéről, a Csallóközből, Vajdaságból és a Muravidékről is. A projektben 12 éves kortól 24 éves korig vettek részt fiatalok.
- emelte ki, hozzátéve: a pályázatra több értékes munka érkezett, amely segíti a Kárpát-medencei települések múltjának tudatosítását, megőrzését.
Csáky Csongor kitért arra, hogy a résztvevők a három nap alatt délelőttönként videóelőadásban mutatják be azokat az embereket akiket megtaláltak, felkutattak, délutánonként pedig egyebek mellett a Parlamentet, a Nemzeti Színházat látogatják meg.
- mondta, megjegyezve: vannak olyanok, akik még soha nem jártak a magyar fővárosban.