Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke jelenlétében adták át a szervezet ösztöndíjait a galántai járásbeli kis elsősöknek.
A program azt a célt szolgálja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.
A regisztrációval a későbbi támogatások igénylésének folyamata jelentősen gyorsítható.
A Rákóczi Szövetségtől 74 kisdiák szülei vehették át a szövetség tízezer forintos támogatását, az iskolatáskát, valamint Béres József Szép magyar ének című daloskönyvét.
A szeptemberi iskolakezdést követően, félezer külhoni helyszínen, mintegy 9 ezer iskolakezdő kisdiák családjának mond köszönetet a Rákóczi Szövetség, hazai és külhoni támogatóival együtt a magyar iskolaválasztásért.
Délelőtt 10:30-kor kapcsoljanak portálunkra és nézzék velünk az országos tanévnyitót!
A háborúban érintett ukrán családok háromszázötven gyermekét látja vendégül egy hétig a Rákóczi Szövetség.
A diákok a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban tölthetnek el egy jóhangulatú, felhőtlen hetet.
A Rákóczi Szövetség idei harmadik anyanyelvi tábora augusztus 6-11. között zajlik, ahová ezúttal is a Kárpát-medencei szórvány és a nagyvilág magyar diaszpóra közösségeinek általános iskolásai kaptak meghívást.
A határon túlról és a világ minden tájáról 400 magyar gyereket lát vendégül az atlétikai világbajnokság augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön.
Több száz magyar fiatal táborozik együtt Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban.
A nyár folyamán 700 fiatal érkezik a Rákóczi Szövetség táboraiba a nagyvilág magyar diaszpóra közösségeiből.
100 településéről 1000 középiskolás.
Május 22-én startol el az első tábor.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából 16 középiskolai szervezet több mint 100 diákja kirándult a hétvégén Felvidéken.
Az elmúlt hétvégéken sor került a Partiumi és Délvidéki Kirándulásokra is.
Az iskolabuszon kívül az iskola erőssége a rendszeres digitális továbbképzés, hiszen a 21. században ez már alapkövetelmény.
A kirándulás programja érinti többek között Nagyszalonta, Nagyvárad, a Királyhágó, Zsibó, Szatmárnémeti, Nagykároly látnivalóit.
A pápai Szentmisére érkező fiatalokat Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes és Panyi Miklós, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese fogadja a Rákóczi Szövetség vezetőivel együtt.
A külhoni területeken a magyar családok iskolaválasztása nemcsak az iskoláról és a tanítónéniről szól, hanem a gyermek identitásáról, a magyar kultúra és a magyar közösségek fennmaradásáról is.
A kislányok egy szép rózsaszín, pónis iskolatáskát, míg a kisfiúk egy zöld, focis táskát kaphatnak.
Az iskolabusz program elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű vidékeken élő gyermekek eljuthassanak a magyar iskolába.
Vidám légkörben, népmese bűvöletében.