A budapesti gála létrejöttében a magyar rendezés korábbi nemzetközi sikereinek is fontos szerepük volt.
Magyarországon először rendeznek East vs. West-gálát.
Az érdeklődőknek november végén kell tájékoztatást adniuk koncepciójukról a NOB illetékes bizottságának, majd jövő márciustól egy stratégiai megbeszélés-sorozat következik a NOB végrehajtó bizottságával.
A legjobb tizenöt közé öt város került az Egyesült Államokból, egy Ázsiából, a további kilenc pedig Európából.
A sport fővárosává válik Budapest?
Budapest ősszel a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Az interaktív térkép segítségével a felhasználók felfedezhetik a csatlakozó helyszíneket, valamint az aktuális ajánlatokat, kedvezményeket és programokat.
Az aláírók üdvözölték az új kormány álláspontját, amely szerint Magyarország minden magyar otthona, és mindenki érezheti úgy, hogy helye van a nemzetben.
A PSG története során másodszor hódította el a BL-trófeát, míg az Arsenal 2006 után a második fináléját is elvesztette a legrangosabb európai kupasorozatban.
A napokban tartották Csáky Pál Szakadék című történelmi drámájának ősbemutatóját Budapesten, az Udvari Kamaraszínház előadásában, Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező rendezésében. A Szakadék a szerző negyedik színpadon bemutatott műve.
Akár több százezer szurkoló is érkezhet a magyar fővárosba május utolsó hétvégéjén.
Szükség esetén a szlovák állampolgárok a külügyi tárca nemzetközi válságkezelő központjához fordulhatnak.
A világversenyre 33 ország 1300 szkanderese érkezett.
A zselízi születésű Kherndl Antal munkássága nélkül a mai főváros látképe egészen másképp festene.
A torna jellegében a labdarúgás Bajnokok Ligájához hasonlítható.
Derrick Ugandából érkezett, napközben egy multinacionális cég IT-szakembere, este és hétvégén ételfutár, a közösségi médiában pedig népszerű ismeretterjesztő.
A marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékeztek.
Az esemény kiemelt felszólalója Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Magyar szakemberek elemezték az EU és Magyarország viszonyát.
Orbán Viktor több százezer ember előtt mondott beszédet.