Az ukrán zsarolásra és a választásba történő beavatkozásra hívta fel a figyelmet a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
A január végén nyilvánosságra hozott Epstein-iratok egyik, korábban nem ismert szála Budapestig ér.
A rekordkísérletbe 695-en kapcsolódtak be, és a korcsolyázók többszáz méteres folytonos láncot alakítottak ki a jégen.
A kétévente megrendezett, idén épp harmincéves Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a világ egyik legjelentősebb cirkuszművészeti szakmai rendezvénye.
Szijjártó Péter egyúttal reagált a német kancellár, Friedrich Merz nyilatkozatára is, amely szerint Orbán Viktor kormányfő európai felhatalmazás nélkül utazott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.
Szűk két évvel ezelőtt új fogalommal ismerkedett a külpolitika iránt fogékony magyar nyilvánosság.
Eldurvult a lengyel-magyar viszony a lengyelek keményfejűsége miatt.
Ahhoz, hogy Putyin eljusson Budapestre, vagy Fehéroroszországon, majd Lengyelországon vagy Szlovákián keresztül kellene repülnie,
Magyarország szinte az egyetlen békepárti ország: három éve konzekvensen, nyíltan, hangosan és cselekvő módon a béke mellett áll.
Megvan a nagyhatalmi béketárgyalások helyszíne.
A hétfőn bejelentett jövő évi európai koncertek az idei sikeres amerikai turné folytatásai, amelynek keretében teltház előtt játszott többek között a New York-i Madison Square Gardenben is.
Aki már járt lent a kőbányai pincerendszerben, azt az ott szerzett élmény nem ereszti el. Mintha egy oltár nélküli, ipari templomba lépne.
Ez új lehetőséget jelent a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is.
Nem szükséges rögtön kirepülni a forrongó közel-keleti régióba ahhoz, hogy rögtön magunkba pakoljuk a kulturális gyönyöreit.
Budapesten, a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában mától megkóstolhatják Magyarország tortáját és cukormentes tortáját.
Nemzetközi sajtóértesülések szerint Budapest is lehetséges helyszíne az amerikai és az orosz elnök tárgyalásának.
A legnagyobb német ellenzéki párt vezére Budapesten járt, a Zöldek nagy bosszúságára.
A Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórházat a második világháború, illetve az 1956-os forradalom idején életek mentésére használták.
Az Ifjú Szivek Táncszínház PUPEK – Minden kelet és nyugat között című új előadása Közép-Európa identitásbeli komplexitását vizsgálja.
A nőt a rendőrség eltűnés miatt kezdte keresni, amikor egy gyanús autóban megtalálták őt és a négyből két csalót.