Évtizedekig dolgozunk egy lakásra
Egy produktív korú személy számára mára szinte elérhetetlen álommá vált a saját otthon anélkül, hogy hosszú évtizedekre el ne adósodjon. A helyzet azonban európai szinten sem túlzottan optimista.
A Politico portál pesszimista helyzetet vázolt fel Közép-Európa tekintetében. Többek között egy egyáltalán nem hízelgő grafikont is bemutatott arról, mennyi idő kell ahhoz, hogy egy átlagos polgár Pozsonyban vagy Prágában megkeressen annyit, amennyi egy 75 négyzetméteres lakás megvételéhez szükséges. Az eredmények azt mutatják, hogy e téren Prága, Pozsony és Párizs állnak az élen, azaz ezekben a városokban kell a legtöbb évet dolgozni ehhez:
Prágában több mint 25 évet, Pozsonyban és Párizsban pedig több mint 23 évnyi munkával tudjuk egy közepes lakás árát megkeresni.
A lakásárak emelkedése óriási, és még szembetűnőbb a városokban, különösen a nagyvárosokban, és már a középréteget is érinti, állítják a szakemberek. A Politico szerint 2014 óta folyamatosan emelkedtek a lakásárak és a lakbérek, még a járvány idején is, amikor a korábbi gazdasági visszaesésekkel ellentétben megugrott a lakások iránti kereslet. A tilalmak és az otthoni munkavégzés megnövekedett száma, amelyek miatt az emberek otthon rekedtek, szintén megtették a magukét e téren.
A legfrissebb térkép szerint Észtországban és Írországban a legdrágábbak a lakásárak, ahol több mint 200 százalékos emelkedés figyelhető meg. Utána Litvánia következik 150-200 százalékos drágulással, és ugyanez a helyzet Magyarországon (az igazsághoz tartozik az is, hogy itt korábban jóval olcsóbbak voltak a lakások, mint például nálunk). Szlovákia esetében körülbelül 78 százalékos drágulásról beszélhetünk.
A bérlemények tekintetében valamivel jobb a helyzet. Ugyan Észtországban és Litvániában a bérleti díjak esetében is 200 vagy 150 százalékos a növekedés, a kivételnek számító Szlovákiában mindössze 15 százalékkal drágultak a bérleti díjak.
Az Eurofound szerint az ingatlanválság leginkább azokat fiatalokat érinti, akik hosszabb ideig maradnak a szülői házban, az esetükben nagyobb a valószínűsége annak, hogy a későbbiekben inkább bérelnek lakást, semmint vegyenek egy sajátot. Ez aztán gyakran elriasztja őket attól, hogy jobb állást keressenek a több lehetőséggel bíró területeken, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy ott éljenek.
Lehet, hogy egy nagy ingatlanbuborék kellős közepén élünk, ami általában „reményt csillantó” lehet a lakáspiac számára, de nagyon rossz hír a potenciális lakástulajdonosoknak, hiszen az emelkedő kamatok meredekebb jelzáloghiteleket jelentenek. Az egész probléma azonban a lakások hiányával kezdődik és végződik. Szlovákiában ez a probléma nagyon jól ismert, és évek óta alapvetően megoldatlan maradt.
