Egy felvidéki magyar várúr

2021. július 4., 07:55
Matus Tibor

Az Igló melletti Márkusfalván már nem él se magyar, se német, csak szlovák és cigány. És sok-sok munkanélküli. Áll ott ugyanakkor egy vár, amelynek tulajdonosa a Kassán élő báró Máriássy Péter, aki évtizedek óta igyekszik megmenteni a család ősi fészkét.

várúr
Fotó: Fábián Gergely

Ha jól tudom, ön az egyetlen vártulajdonos Szlovákiában.

Nem egészen. A liptóújvári várat megvette egy hölgy, igaz, elsősorban a kastélyt. Ahhoz tartozott a Balassi-vár. Ő azt rendbe is hozta, és szállodaként üzemelteti.

Az ősök jogán azonban ön az egyedüli.

Fogalmazzunk úgy, hogy mint eredeti tulajdonos, birtoklom a várat.

Mesélje el, hogyan sikerült visszaszereznie? Ez Szlovákiában nem tipikus történet.

Nagyon egyszerűen. A kassai természettudományi főiskolán dolgoztam, és pár hónappal a rendszerváltozás előtt összefutottam az iskola jogászával az utcán, aki megkérdezte, visszakérem-e a vagyont, amit elkoboztak. Úgy látszik, ő már sejtette, hogy változni fog a rendszer. Azt válaszoltam, ha lesz rá jogi lehetőség, mindenképpen.

A lehetőség megjött, be is adtuk a kérvényeket az iglói közjegyzőséghez, ahol a telekkönyvet tartották.

Belelapoztunk, és láttuk, hogy a vár alatti telkek tulajdonosaként a Máriássy család van jegyezve. Beadtam a kérvényt, és egy év múlva érdeklődtem. A jogásznő tájékoztatott, hogy sajnos nem tudják visszaadni, mert a mai napig a miénk.

A felelőtlen kommunisták elfelejtették elvenni. Ugyanakkor a vár mellett volt egy kastély is. És a vár mellé egy birtok is dukál, hiszen valamiből fenn kell tartani egy ekkora ingatlant.

Ott több kastély is volt. Amire gondol, az a család másik ágáé volt, de sajnos ők eladták. A többi is valahogy lemorzsolódott. Volt egy közösen birtokolt erdő, amit még a család történetének a kezdetén szereztek. Arról nincs dokumentum, hogy melyik király adományozta, de a családi hagyomány az első foglalás jogán szerzett birtoknak tartja.

várúr
Fotó: Fábián Gergely

Említsük meg azt is, hogy a család birtokában volt a Kárpátok legmagasabb pontja, a Gerlachfalvi-csúcs.

Nemcsak az. Persze ennek nem volt gazdasági haszna. Csupán annyi jelentősége volt, hogy IV. Béla Batiznak adományozta a Csetenye-erdőt, amelyet északon magas hegyek, köztük a Gerlach határolt, délen a Poprád folyó, keleten pedig a Veresvíz-patak.

Ezeken a területeken németek telepedtek meg, az egyik telepes volt Gerlach is. Az erdőt Ágoston ükapám az 1860-as években a család egyes ágai között szétosztotta.

Így szétaprózódott, lemorzsolódott a nagy birtok, mondjuk a húszezer hektáros birtokból nekünk maradt 48 hektár, amit vissza is igényeltünk.

És nemcsak a márkusfalvi várról kell beszélnünk.

A Máriássy család kezdte építeni Krasznahorka várát. Majd a Bebek rokonsággal pereskedtek érte vagy száz évig. Megegyeztek abban, hogy megtarthatták a berzétei várat Krasznahorka fejében. A legnagyobb birtoka a családnak, Istvánnak 1485-ban volt. Akkor 53 falu volt a tulajdonában, még Pest megyében is.

48 hektár jövedelméből nem lehet egy várat fenntartani, nemhogy felújítani. Ön viszont a visszavétel után nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen elhatározta, hogy felújítja a várat.

Persze, ekkora birtokból nem lehet, én is mindenfélével próbálkoztam.

Indítottunk a családon belül egy gyűjtést, össze is jött pár ezer euró, de az csak csepp a tengerben.

Azért arra elég volt, hogy lezárjuk a várat, az ajtókat, nyílásokat, mert hordták szét a várból a faanyagot és később a vastárgyakat is. Majd pályáztam a kulturális minisztériumban az „Újítsuk fel a házunkat” kiírásban. Itt a vár levéltári részére kértem támogatást, amiből elvégeztük az archeológiai és a művészettörténeti kutatást. Később kaptam támogatást a felújítási terv elkészítésére is.

Minden nagyon lassan ment?

Igen. Kicsit kedvemet is szegte a dolog. Közben a falubeliek is panaszkodtak, hogy a kövek potyognak a várfalból, azt is saját erőből kellett megoldani. Akkor tanácsolták a műemlékvédelmisek, hogy kérjek pénzt a tető javítására, amiből sikerült is megcsináltatni a tetőt a vár levéltára fölött. Majd a bátyám hozta a mintát a vinnai vár felújításáról. Ez a Nagymihályi család birtoka volt.

Én is elmentem hozzájuk ötletekért, a vinnai vár felújításának elszánt vezetője is eljött megnézni a márkusfalvi várat, és irigykedve mondta, milyen jó állapotban van.

Ő tanácsolta, hogy a felújításhoz alkalmazzak munkanélkülieket. 2017-ben ki is választottunk 20 embert a munkaügyi hivatalban.

Közülük mennyi volt a cigány?

Tizenöt. Meg is ijedtem, hogyan adok ennyi embernek munkát, de felvettem a faluból egy építkezésben jártas bádogost, és ő szépen irányította a többieket. Ebben az időben nagyot haladtunk előre. Ez a projekt EU-s forrásokból gazdálkodott, és lefedte a közmunkások bérét, ebédjét, munkaruháit, munkavédelmi felszerelését, a kulturális minisztérium pedig fizette az építőanyagot. 2019-ben már 26-an dolgoztak.

Ennyi ember munkája biztosan meglátszik. Jelenleg milyen állapotban van a vár?

Valóban meglátszik. Kitakarították a felső várudvart, megjavították az északi falat, a beszakadt boltíveket. Nagyon szépen megcsinálták.

A cigányok rájöttek, hogy kővel is tudnak dolgozni. A törmelékből kivették a köveket, és visszaépítették a falba. Amikor kitakarítottak, kiderült, hogy ez egész várudvar macskakövekkel van kirakva.

Egyszer egy nagy eső idején tapasztaltuk, hogy lejtése van, s a felső és az alsó udvart elválasztó fal mellett eltűnt az odaömlő víz. Akkor találtuk meg az esővizet begyűjtő ciszternát. Az alsó udvaron egy 13 méter átmérőjű, kör alakú épület alapjait találtuk, másfél méteres falakkal, amit bizonytalanul datáltak. A lakótoronynak abban az időben vastagabbak voltak a falai, inkább rotundára tippelnek. A tatárjárás után épülhetett, 1260 körül, és valószínű, amikor Máriássy István a várat építette, pár méterre ettől egy új, nagyobb templomot építtetett.

Most a járvány miatt állnak?

Sajnos nemcsak amiatt. A mi hibánk, hogy elfelejtettük átregisztrálni a polgári társulásunkat. Igazság szerint most már szakemberek kellenének, például kőfaragók, ezt már nem lehet megoldani közmunkásokkal.

Egy várfelújítás végtelen történet, de lát olyan időpontot, amikor látogatható lesz a márkusfalvi vár?

Amióta elkezdtük a munkákat, a vár látogatható, csak be kell jelentkezni. Most egy kicsit zűrösebb, mert nem vagyok ott. De a járvány előtt szerveztünk várünnepségeket.

Máltai lovagként máltai miséket rendeztünk, a cigányokat beöltöztettük piros-fehérbe, a Máriássy-zászló színeibe, az ingjükre címert hímeztettünk.

Így szépen felállt a körmenet, elöl a ministránsok a kereszttel, mögöttük a beöltöztetett cigányok, ahogy én nevezem, kopjások, majd a máltai lovagok, végül a pap. A mise után történelmi harci bemutató volt. Karácsony előtt kis adventi vásárt szerveztünk.

Akkor komoly közösséget sikerült kialakítani.

Nagyon megszerették. Például farsangra disznóvágást szerveztünk. Főleg a falubeliek, de interneten hívtam az ismerőseimet is. Az udvar ki van takarítva, és a falu ki is használja.

Amikor megjelent, hogyan fogadták a falubeliek? Nem volt olyan reakció, hogy megjelent a báró úr, a magyar földesúr?

Szerintem nagy fordulatot hozott a falu életében. Amikor megkezdődtek a munkálatok, a falubeliek is felfedezték, hogy itt egy vár van. Az ötvenes években költöztünk el a faluból, de volt néhány család, akikkel mindig is tartottuk a kapcsolatot. Az apám gazdatisztje a szocializmus alatt is gyakran hívott minket disznóölésre.

Akikkel érintkeztem, azoknál nem éreztem ellenszenvet. Márkusfalván látták a hozzáállásomat, hogyan beszélek a cigányokkal is, érezték, hogy emberszámba veszem őket. Így mindenkivel meg lehet találni a közös hangot.

Arra gondolok, hogy ha a szlovák nemzet komolyabb múltat szeretne magának, ahhoz el kell fogadnia önöket, a nemességet, és el kell fogadni a közös magyar múltat, például a kuruc harcokat.

Szerintem van ilyen jelenség. Itt van például Batizfalva, amelyet szintén a családom telepített be. Pár éve hívott az evangélikus lelkész, mert Máriássy András bárónak szerveztek emléknapot. Azt tapasztalom, a falvakban is rádöbbennek az emberek, hogy meg kell találniuk a történelmüket, és ebből nem lehet kitépni a magyar nemeseket.

Minap volt egy konferencia a márkusfalvi kastélyban, ahol láthatóan nem szégyellték, hogy a kastély minden momentumában a Máriássy családhoz kötődött.

Rá sem merek kérdezni, hogy lágyjel nélkül, magyar helyesírással írják-e az ősök nevét?

Már rendesen írják. Érdekes volt, mert a bátyám osztálytársa lett a múzeum vezetője, és eltartott egy darabig, míg rábeszéltem: Má-ri-ás-sy. Hogy ne legyen az s-eken lágyjel, és az á-kon ott legyen a vessző. A publikációkban most már csak az ipszilont, vagy a hosszú á-kat tévesztik.

Hogyan viszonyul a család a vár felújításához?

Szurkolnak, hogy sikerüljön, de valahogy mindenki el van foglalva a saját gondjaival, családjával. Nekik sincs fölösleges pénzük, hogy a várba öljék. Igyekszem őket tájékoztatni.

Különben ’85-től folytattam kutatásokat a családomról a levéltárakban, és 23 év után sikerült kiadni a Máriássy nemzetség tíz évszázada címmel.

Ezután készítettem egy kis brosúrát, hogy a Máriássy család története folytatódik. Elmesélem benne azt is, hogy ’59-ben nyitották meg a Máriássy-kastélyt, ahol a Csákyék bútorait állították ki. Azért ez mégiscsak Máriássy-kastély, nem pedig Csáky! Készítettem egy kiadványt, a Máriássy család ősgalériáját, ahol 119 Máriássy-portrét sikerült összegyűjteni.

Nagyon megtetszett az a kikötés, amivel IV. László király engedélyezte az önök ősének a márkusfalvi vár építését: „hogy abból rosszat cselekedni semmiképp se merészkedjék”. Ez akár egy több száz évre szóló üzenet is lehet a családnak.

Mozgalmas volt a család története, főleg miután kihaltak a magyar királyok. A Szapolyai és a Ferdinánd közötti harcban Máriássy István Szapolyai oldalán állt. Mikor Ferdinánd győzött, a lőcseiek, akik rossz szemmel nézték Máriássy István erős pozícióit, 1528-ban megtámadták Márkusfalvát. Ekkor konfiskálta Ferdinánd az összes Máriássy-birtokot. De Pálnak húsz év múlva sikerült mindent visszaszereznie. Ő hozta rendbe a várat, és reneszánsz stílusban átépítette. Vagy háromszor elkobozták, mert Thököly vagy Rákóczi idején a család mindig a kuruc oldalra állt. Persze, azok a nemesek szerezték a birtokokat, akik a labanc oldalon álltak. 

várúr
Fotó: Fábián Gergely

Ugyanezt átélték a szocializmusban is. Önnek személy szerint, illetve a családjának milyen volt a sorsa ezekben az időkben?

Egy gyermek nem érzi, nem érti, hogy mi történik. Később döbben rá az ellentétekre, a hazugságokra, hogy egész mást mondanak az iskolában, egész mást mondanak otthon.

A szüleimet nem telepítették ki, de a vagyont elkobozták. A család tagjai szétszóródtak, sokan mentek Magyarországra, és sokan szerte a világba. De maradtak itt, Szlovákiában is. Személy szerint szobrászatot szerettem volna tanulni, háromszor próbálkoztam, de nem vettek fel az egyetemre, így aztán megnősültem.

És az utódok érzik a felelősséget, hogy át kell venniük a vár terheit?

Egy fiam van és két lányom, de azt hiszem, az a lényeg, hogy ki-ki mit akar csinálni. Én a várat azért vettem a gondjaim alá, mert szeretem ezt csinálni, és amíg tudom, folytatom. Jártam Racskó Árpád szobrászművészhez, aki a Maraton-szobrot alkotta. Egyszer azt mondta, amikor rajzolni tanított: Péter, úgy rajzoljál, hogy amikor leteszed a tollat, a szenet, bármit, a rajz úgy nézzen ki, mintha be volna fejezve. Így vagyok a várral is. Ami eddig sikerült: a levéltár mennyezete visszaépült, vágtunk hozzá fát az erdőből, amit a cigányaim visszaépítettek egy fél nap alatt. Kibontottuk Máriássy Pál címeres síremlékét, kéményeket építettünk.

A család számtalanszor elveszítette, majd visszaszerezte a vagyonát. Talán nem is a vagyonhoz való kötődést látom ebben, inkább az ősökhöz, a család hagyományaihoz való ragaszkodást…

Sokan elismerik, hogy a várat megmentettem a megsemmisüléstől. Az állam nem költ túl sokat a történelmi emlékeink megmentésére.

Vannak önkéntes társulások, nagyon aktív emberekkel, akik már húsz éve próbálnak valamit tenni e téren. Nálunk a munkanélküliek bekapcsolásával nagyon sok munkát sikerült elvégezni. Ezek talán kissé helyettesítik az állam kötelezettségeit. Isten malmai lassan, de őrölnek.

De ahogy mondja, az állam helyett csinálják.

Nem ez a lényeg. A fő, hogy vannak emberek, akik értéket látnak ezekben a romokban. Próbálják visszahozni. Ragaszkodnak a történelmükhöz. Érdekes a szemlélet is, hogy miképp is kellene rendbe hozni az ilyen romokat. Magyarországon, ha valamit elkezdenek felújítani, szinte teljesen visszaépítik az épületet. Szlovákiában inkább konzerválják a jelenlegi állapotában.

Szerintem ez a módszer Magyarországon is jellemző volt még pár évtizede, és lényegesen olcsóbb. Egy felújított vár ugyanakkor nagyobb attrakciót jelent a régió turizmusának. Talán ez a szemlélet is érződik, hiszen Szlovákia eddig hanyagolta a turizmus fejlesztését.

Ez is lehet egy magyarázat, de inkább onnan közelíteném meg, hogy mindkét országnak vannak lehetőségei az EU-s források terén. Kérdés, mire használják és mennyire hatékonyan.

Szlovákiában is megvan a lehetőség a források elérésére, de nem tudnak vele mit kezdeni.

A magyarok pedig a források jelentős részét a műemlékekre fordítják. Gazdasági szempontból nézve, egy műemlék soha nem tud annyi pénzt kitermelni, hogy akár a rezsit betakarja. Viszont az a turista, aki megnézi a várat, másra is költeni fog, ami jó pár embernek adhat munkát. 

Abban az időben a vagyon nem osztódott. Ahogy a bárói címet is csak egyvalaki viselheti. Most ezt ki viseli?

Például én. (nevet) A titulus öröklődik. Apám Máriássy Tibortól örökölte, Tibor az apjától, Jánostól, aki a szabadságharc ezredese volt, és Világos után halálra ítélték, amit tizennyolc év olmützi várfogságra változtattak. Onnan csak a kiegyezés után szabadult. Ezután Ferenc Jóska visszahívta a hadseregbe, és Kassán lett hadtestparancsnok.

Szólítják báró úrnak?

Néha…

Máriássy Péter 72 éves, a család bárói ágából származik. Márkusfalván nevelkedett 1953-ig, majd onnan egy poprádi megálló után Kassán kötött ki, ahol a Természettudományi Főiskolán dolgozott. 1992-ben súlyos terhet vett a vállára, visszakérte és vissza is kapta az ősi családi fészket. Azóta annak felújításán dolgozik, felelősséggel az őt megelőző 25 generáció iránt.
2021. július 1., 08:03

A szivárványon túl - Megjelent a Magyar7 legújabb, 26. száma

Hasznos időtöltést, kellemes szórakozást és jó olvasást kívánunk lapunkhoz.

Megjelent a Magyar7 2021/26. számában. 

Kövesse facebook oldalunkat is!