2022. szeptember 24., 19:26

Nemzetek Ligája: Az utolsó forduló következik - ELŐZETES

Vasárnaptól keddig bonyolítják le az utolsó, hatodik fordulót a labdarúgó Nemzetek Ligájában, és kialakul a négyes döntő mezőnye is.

Nemzetek Ligája logó
Fotó: UEFA

Az A divízióban az 1. és a 4. csoport résztvevői vasárnap lépnek pályára, így ezekben derül fény először arra, hogy melyik válogatottak szerepelhetnek a jövő júniusi négyes tornán.

Az 1. csoportban a horvátoknak és a dánoknak van erre esélyük - előbbiek Bécsben lépnek pályára, az osztrákok vendégeként, utóbbiak pedig a világbajnok franciákat fogadják. Ha a horvátok nyernek, csoportelsők.

A 4. csoportban a 13 ponttal éllovas hollandok az őket három pont lemaradással követő belgákat látják vendégül. Az Oranje fél lábbal már a négy között érezheti magát, miután a nyitókörben 4-1-re nyert Belgiumban, azaz csak egy nagy arányú vereséggel csúszhat ki a kezéből a csoport első helye.

A 3. csoportban a Puskás Arénában sorra kerülő hétfői magyar-olasz csata dönt majd a továbbjutásról. Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének egy döntetlen is elég az Európa-bajnok ellen ahhoz, hogy bekerüljön a sorozat négyes döntőjébe.

Az A divízió 2. csoportjában várhatóan a keddi portugál-spanyol összecsapás lesz a kulcsmeccs; jelenleg a spanyolok vezetnek, de mindössze egy ponttal előzik meg riválisukat. Az ötödik fordulóban, szombaton (ma) Spanyolország-Svájc és Csehország-Portugália találkozót rendeznek ebben a négyesben, és ha a spanyolok nyernek, a portugálok pedig kikapnak, az első hely szempontjából nem lesz tétje az utolsó játéknapnak.

A Nemzetek Ligájában a B, C és D divízió csoportgyőztesei feljutnak, míg az A, B és C divízió csoportutolsói kiesnek. Az élvonal csoportelsői pedig jövő júniusban négyes torna keretében küzdenek meg egymással a trófeáért.

Nemzetek Ligája, 6. forduló:
A divízió:
1. csoport (vasárnap):

Ausztria-Horvátország, Bécs 20.45
Dánia-Franciaország, Koppenhága 20.45
A csoport állása: 1. Horvátország 10 pont, 2. Dánia 9, 3. Franciaország 5, 4. Ausztria 4
2. csoport (kedd):
Svájc-Csehország, St. Gallen 20.45
Portugália-Spanyolország, Braga 20.45
Az állás: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Portugália 7, 3. Csehország 4, 4. Svájc 3 3. csoport (hétfő):
Anglia-Németország, London 20.45
Magyarország-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
A csoport állása: 1. Magyarország 10 pont, 2. Olaszország 8, 3. Németország 6, 4. Anglia 2
4. csoport (vasárnap):
Hollandia-Belgium, Amszterdam 20.45
Wales-Lengyelország, Cardiff 20.45
A csoport állása: 1. Hollandia 13 pont, 2. Belgium 10, 3. Lengyelország 4, 4. Wales 1

B divízió:
1. csoport (kedd):
Ukrajna-Skócia, Krakkó 20.45
Írország-Örményország, Dublin 20.45
Az állás: 1. Skócia 9 pont, 2. Ukrajna 7, 3. Írország 4, 4. Örményország 3
2. csoport (kedd):
Albánia-Izland, Tirana 20.45
Az állás: 1. Izrael 5 pont/3 mérkőzés, 2. Izland 3/3, 3. Albánia 1/2
3. csoport (hétfő):
Montenegró-Finnország, Podgorica 20.45
Románia - Bosznia-Hercegovina, Bukarest 20.45
A csoport állása: 1. (már feljutott) Bosznia-Hercegovina 11 pont, 2. Montenegró 7, 3. Finnország 5, 4. Románia 4
4. csoport (kedd):
Svédország-Szlovénia, Solna 20.45
Norvégia-Szerbia, Oslo 20.45
Az állás: 1. Norvégia 10 pont, 2. Szerbia 7, 3. Svédország 3, 4. Szlovénia 2

C divízió:
1. csoport (vasárnap):
Luxemburg-Litvánia, Luxembourg 20.45
Feröer-szigetek - Törökország, Tórshavn 20.45
A csoport állása: 1. (és feljutott) Törökország 13 pont, 2. Luxemburg 8, 3. Feröer-szigetek 5, 4. Litvánia 1
2. csoport (kedd):
Görögország - Észak-Írország 20.45
Koszovó-Ciprus, Pristina 20.45
Az állás: 1. (és feljutott) Görögország 12 pont, 2. Koszovó 6, 3. Észak-Írország 2 (4-6), 4. Ciprus 2 (2-7)
3. csoport (vasárnap):
Szlovákia-Fehéroroszország, Nagyszombat 18.00
Azerbajdzsán-Kazahsztán, Baku 18.00
A csoport állása: 1. (és feljutott) Kazahsztán 13 pont, 2. Azerbajdzsán 7, 3. Szlovákia 6, 4. Fehéroroszország 2
4. csoport (hétfő):
Észak-Macedónia - Bulgária, Szkopje 20.45
Gibraltár-Georgia, Gibraltár 20.45
A csoport állása: 1. (és már feljutott) Georgia 13 pont, 2. Észak-Macedónia 7, 3. Bulgária 6, 4. Gibraltár 1

D divízió:
1. csoport (vasárnap):
Andorra-Lettország, Andorra La Vella 15.00
Moldova-Liechtenstein, Chisinau 15.00
A csoport állása: 1. Lettország 12 pont, 2. Moldova 10, 3. Andorra 7, 4. Liechtenstein 0
2. csoport (hétfő):
San Marino-Észtország, Serravalle 20.45
A csoport állása: 1. (már feljutott) Észtország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Málta 7/4, 3. San Marino 0/3

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.