Az edzők is új munkahelyet kereshetnek.
Életét vesztette az a szurkoló, aki a lelátóról egy alsóbb szintre zuhant vasárnap este a labdarúgó Nemzetek Ligája müncheni döntője során.
A döntő legjobb játékosának Nuno Mendest választották.
A magyar válogatott kettős vereséggel búcsúzott az A-divízióból, így a következő idényt a B-divízióban kezdi meg.
A magyar labdarúgó-válogatott ezredik mérkőzésén 3:1-re kikapott Isztambulban Törökország vendégeként.
Talán most van a legnagyobb esélye a magyar csapatnak, hogy ismét kijusson egy világeseményre.
Az osztályozó első mérkőzését a B divízióból érkező törökök otthonában rendezik március 20-án.
A magyar válogatott csapatkapitánya pedig a teljes idei sorozatot tekintve is remek teljesítményt nyújtott, ezzel pedig az A-divízió álomcsapatába is bekerült.
A magyar csapat nem játszott alárendelt szerepet a találkozón, kis szerencsével a magyar csapat is vezethetett volna.
A magyarok már biztosan a csoport harmadik helyén zárnak.
Egy izgalmas, helyzetekben bővelkedő mérkőzésen szakadt meg a szlovák válogatott veretlenségi sorozata.
Marco Rossi segítője, a korábbi kiváló labdarúgó, Szalai Ádám rosszul lett és félbeszakadt a mérkőzés.
A román sovinizmus és a koszovói nacionalizmus csapott össze a focipályán és a lelátókon.
Az utolsó két mérkőzést játssza a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában, Hollandia és Németország lesznek az ellenfelek.
A csütörtöki Nemzetek Ligája találkozók nem bővelkedtek gólokban.
A sorozatból közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki.
Nem a magyar csapat az esélyes.
Telt házas meccs lesz a Puskás Arénában.
Amennyiben beigazolódik a rasszizmus gyanúja, a magyar vendégszektor üres lehet Amszterdamban.
Rossi szerint Magyarországon mindig félig üres a pohár, mert vereség esetén az eredményt, győzelem után pedig a jó játékot hiányolják. Ám ő mindig azt keresi, miben lehet fejlődést elérni.