2026. szeptember 27., 07:55

Magabiztosan verte Moldovát a szlovák válogatott

A szlovák labdarúgó-válogatott Eperjesen kezdte meg szereplését a Nemzetek Ligája C-divíziójában, ahol az első félidőben mutatott domináns játékának köszönhetően 2–0-s győzelmet aratott Moldova felett. Ivan Schranz fejese és Ondrej Duda higgadt büntetője már az első negyvenöt percben eldöntötte a találkozó sorsát, így Vladimír Weiss együttese a papírformát igazolva, három ponttal a zsebében várhatja a keddi, Kazahsztán elleni kassai összecsapást.

nemzetek ligája
Eperjesen győztek a szlovákok
Fotó: TASR

A feljutást megcélzó szlovák labdarúgó-válogatott Eperjesen kezdte meg a Nemzetek Ligája új idényét Moldova ellen. Vladimír Weiss együttese a 2026-os világbajnoksági pótselejtezőben Koszovó ellen elszenvedett vereséget követően Románia legyőzésével javított, a mostani C-divíziós nyitányon pedig egyértelműen a mérkőzés esélyeseként lépett pályára. A házigazdák a labdabirtoklásra, a pályán nyújtott dominanciára és az eperjesi stadion forró hangulatú lelátóira támaszkodva akarták érvényesíteni az akaratukat.

A két keret közötti számottevő minőségbeli különbség, a motiváció és a hazai környezet egyértelműen a szlovák csapat sikerét vetítette előre.

Mindkét gárda legutóbb júniusban lépett pályára felkészülési mérkőzéseken. A szlovák kispadra visszatérő Vladimír Weiss irányításával Szlovákia Máltát verte 2–1-re, Montenegróval pedig 2–2-es döntetlent játszott, míg a moldovaiak a bolgárok és az örmények ellen is ikszeltek. A két ország válogatottja legutóbb a 2002-es világbajnokság selejtezőcsoportjában csapott össze: 2000-ben és 2001-ben Szlovákia hazai pályán 4–2-re, idegenben pedig 1–0-ra tudott diadalmaskodni.

A találkozó elején a szlovák válogatott ragadta magához a kezdeményezést, miközben az eperjesi publikum már az első percektől kezdve zengő biztatással teremtett forró hangulatot.

 A vendégek azonban nem rettentek meg, a jobb szélen próbálkoztak, de Adam Obert határozott szereléseivel és tisztázásaival elejét vette a korai moldovai próbálkozásoknak. A szlovákok részéről Stanislav Lobotka szerzett labdát a középpályán, majd lódult meg előre, ám az Adrian Kaprálik felé indított akció végül nem hozott áttörést.

A játék iramára nem lehetett panasz, az ötödik percben a csapatkapitány, Milan Škriniar építette fel a hazaiak támadását a saját térfeléről. Nem sokkal később szokatlan jelenetnek lehettek tanúi a nézők, amikor Dumitru Celeadnic kapus olyan sokáig habozott a kirúgás elvégzésével, hogy a játékvezető megelégelte a felesleges időhúzást, és szögletet ítélt a szlovákok javára. Tomas Suslov sarokrúgása azonban pontatlanra sikerült. 

A nyolcadik percben Moldova is megmutatta az oroszlánkörmeit, egy távoli lövés után kiharcolt szögletnél Obert fejelte ki a labdát a túlsó kapufánál, ám a rákövetkező moldovai beívelésből Popescu veszélyes fejelése már csak centikkel tévesztette el Dominik Greif kapuját. 

A túloldalon egy ígéretes szabadrúgás után a moldovai védelem blokkolni tudta a hazai kísérleteket. A tizenkettedik percben pörgött fel igazán a meccs, amikor Dávid Strelec mesteri cselekkel szlalomozott át a védőkön, és a tizenhatos vonaláról megeresztett egy lövést a hosszú sarok irányába, ám Celeadnic nagy bravúrral hárítani tudott. A vendégek válaszul több veszélyes kontrát is felépítettek, a 14. percben kikényszerített szögletüket Škriniar fejelte ki magabiztosan, majd a 16. percben a mezőnyben kiválóan futballozó Popescu jó labdatartása után Motpan megeresztett egy veszélyes kapáslövést a jobb oldalról, ám célt tévesztett. Popescu ezt követően ismét betörhetett volna a tizenhatoson belülre, ám Škriniar rutinosan elválasztotta őt a labdától, így az első negyedóra lüktető, de gól nélküli küzdelmet hozott.

A mérkőzés a tizennyolcadik percben egy tetszetős hazai akcióval folytatódott, Ivan Schranz és Adrian Kaprálik összjátéka után utóbbi tekerte a labdát a vendégek tizenhatosára, ám Dumitru Celeadnic kapus a helyén volt, és biztosan kaparintotta meg a játékszert. 

Két perccel később keményebb mederbe terelődött az összecsapás, amikor Oleg Reabciuk határozottan, kemény belépővel állította meg Milan Škriniart. A játékvezető nem teketóriázott, azonnal sárga lapot mutatott fel a moldovai védőnek. A szlovákok csapatkapitánya rövid ápolásra szorult, de szerencsére folytatni tudta a játékot.

A 22. percben Lukáš Haraslín harcossága hozott újabb szögletet Szlovákiának, amelyből óriási lehetőség alakult ki, Dávid Hancko elé került a labda, aki mintegy 15 méterről, rendkívül kedvező pozícióból szánta el magát lövésre, ám kísérlete célt tévesztett. A vendégek a játékrész közepén a bal szárnyon vezetett akcióval válaszoltak, amiből szögletet harcoltak ki, a beívelés után azonban Dominik Greif határozottan öklözte ki a labdát a veszélyes zónából, miközben Reabciuk szabálytalankodott is a hazai hálóőrrel szemben.

A huszonhatodik percben ismét a Schranz–Kaprálik páros hozott össze egy ígéretesnek induló szlovák akciót, ám a moldovai védők ezúttal is tisztázni tudtak. 

A harmincadik perc környékén egyre inkább fokozódott a nyomás a vendégek kapuja előtt, előbb egy hatalmas tömörülés végén tisztáztak némi szerencsével a vendégek, majd a reklamáló moldovai figyelmetlenségét kihasználva Dávid Strelec harcolt ki szögletet a hazaiaknak. 

A 32. percben aztán megtört a jég és megszületett a szlovákok vezető gólja, Suslov beívelése után Ivan Schranz fejelte kapura a labdát, amely a védekezni igyekvő Gherasimencov érintésével utat talált a kapuba, megszerezve a vezetést a szlovák válogatottnak. 

A találat még inkább felpörgette a házigazdákat, a 34. percben Lukáš Haraslín centikre volt a mérkőzés szépségdíjas góljától, ám a tizenhatos vonaláról eleresztett bombája éppen csak elsuhant a felső léc felett. Az eperjesi lelátókon végigsöprő mexikói hullám közepette a szlovákok végig kézben tartották a mérkőzést, a 38. percben pedig Haraslín lendületes egyéni akciója újabb áttörést hozott. A szlovák szélsőt Iovu már csak szabálytalanul, a földre rántva tudta megállítani a tizenhatoson belül, így a játékvezető gondolkodás nélkül büntetőt ítélt.

A tizenegyeshez a negyvenedik percben Ondrej Duda állt oda, aki végtelenül higgadtan, a kapust az ellenkező irányba elküldve gurított a jobb alsó sarokba, megduplázva a szlovák előnyt. 

A félidő utolsó perceiben Suslov egy gyors ellentámadás során Strelecet hozta játékba, ám a moldovai védők blokkolni tudták a kísérletet, a kipattanó után Dávid Hancko távoli lövése pedig alaposan célt tévesztett. A rendes játékidő utolsó percében egy elkapkodott szlovák kontrát követően a vendégek gyorsan indultak meg előre, ám lövésig nem jutottak el. Közvetlenül a szünet előtt Dávid Hancko előtt adódott újabb óriási lehetőség, ám a tizenhatos vonaláról eleresztett bombája éppen csak elkerülte a kaput.  Az első játékrész utolsó perceiben az eredmény már nem változott, ami kétgólos szlovák előnyt jelentett a szünetre.

nemzetek ligája
Fotó:  TASR

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a szlovák válogatott pedig azonnal áttette székhelyét az ellenfél térfelére. A házigazdák türelmes adogatással keresgélték a réseket a moldovai védelemben. Az ötvenedik percben egy szlovák szabadrúgás hozott újabb izgalmakat, Tomáš Suslov középre tekerte a labdát, ám a moldovai védelem végül el tudta takarítani a játékszert a veszélyes zónából.

Az ötvenötödik percben kettős cserével próbált frissíteni a moldovai szövetségi kapitány,  Victor Stînă helyére Ștefan Bodișteanu érkezett, míg Nicky Cleșcencót Vladimir Fratea váltotta. A változtatások ellenére maradt a hazai nyomás, egy perccel később Dávid Strelec szánta el magát lövésre a tizenhatoson kívülről, ám kísérlete jócskán elkerülte a kaput. 

Az 57.  percben centikre járt a harmadik góltól Szlovákia, amikor Tomáš Suslov remekül felépített, lapos tekerése a hosszú sarkot vette célba, ám a labda végül a kapufán csattant. Két perccel később a moldovaiak is megvillantak és hosszú idő után kerültek helyzetbe, miután Popescu fejesét kellett fognia Dominik Greifnek.

Egyórányi játékot követően a szlovákok egy mélységi indítással próbálták megjátszani Kaprálikot, ám Celeadnic kapus szemfülesen mozdult ki kapujából és tisztázott. Egy perccel később Lukáš Haraslín választott egyéni megoldást, cselei után azonban csak az oldalhálót rezegtette meg. A hatvankettedik percben a csereként beállt Fratea tesztelte Dominik Greif éberségét, ám a szlovák hálóőr bravúrral tornázta ki a tizenhatoson kívülről leadott életerős lövést.

A mérkőzés ezen szakaszában a frissítéseké volt a főszerep. A 63. percben Vladimír Weiss kettős cserét hajtott végre: Kaprálik helyére Leo Sauer, míg az első gólban főszerepet vállaló Ivan Schranz helyére Martin Valjent érkezett.

A 66. percben a moldovai szövetségi kapitány is változtatott, Vadim Rață helyét Cristian Dros vette át, miközben a pályán a szlovákok egy újabb formás támadást építettek fel, amelyből azonban végül nem született veszélyes kapura lövés. A mérkőzés utolsó szakaszába fordulva az iram jócskán visszaesett, a házigazdák nagyon visszavettek, de ennek ellenére is magabiztosan őrizték előnyüket. A hajrában mindkét szövetségi kapitány kihasználta cserelehetőségeit.

A mérkőzés utolsó tíz percében már nem alakult ki újabb komolyabb gólszerzési lehetőség a kapuk előtt, ami egyben azt is jelentette, hogy a szlovák válogatott magabiztosan hozta a kötelezőt, és Eperjesen 2–0-s győzelmet aratott Moldova felett.

Vladimír Weiss csapata így sikerrel nyitotta a Nemzetek Ligája új kiírását, és legközelebb kedd este lép pályára: a szlovákok maradnak Kelet-Szlovákiában, ám ezúttal a kassai stadionban fogadják Kazahsztán legjobbjait.

UEFA Nemzetek Ligája, C-dívizió, 3.csoport, 1. forduló: 
Szlovákia - Moldova 2-0 (2-0)
Tatran Aréna, Eperjes, 6003 néző, v.: Xhaja – Zalla, Shazivari (albánok)
Gólszerzők: Schranz (32.), Duda (40., büntetőből)
Sárga lapok: Duda (28.), Suslov (72.) ill. Reabciuk (20.)
Szlovákia: Greif – Schranz (Valjent 63.), Škriniar (C), Obert, Hancko (Vavro 72.) – Suslov, Lobotka, Duda – Kaprálik (Sauer 63.), Strelec (Prekop 72.), Haraslín (Rigo 82.). Szövetségi kapitány: Vladimír Weiss
Moldova: Celeadnic – Iovu, Baboglo (C, Stefan 74.)), Gherasimencov – Forov (Turcan 74.), Moțpan, Rață (Dros 66.), Stînă (Fratea 55.), Reabciuk – Cleșcenco (Bodisteanu 55.) – Popescu. Szövetségi kapitány: Lilian Popescu

A csoport másik mérkőzésén:
Feröer-szigetek - Kazahsztán 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Samuelsen (14.) ill. Erlanov (26.)

Megosztás
Címkék