A magyar válogatott fontos három pontot szerzett.
A döntetlennel nem dőlne el a harmadik hely sorsa.
A magyarok a bosnyákokhoz látogatnak hétfőn, de így is rendeznek egy találkozót Magyarországon: a fehéroroszok kedden Zalaegerszegen látják vendégül a luxemburgiakat.
Marco Rossi: Boszniában ugyanígy kell teljesíteni. Persze ott megpróbálunk ennél többet támadni és nyerni, de legalább döntetlent kell elérni, mert ez kell ahhoz, hogy bennmaradjunk a Nemzetek Ligája élvonalában.
Hazai pályán, a szurkolók fergeteges biztatása mellett szép teljesítményt mutatott a magyar válogatott.
Bizakodóak a magyar szurkolók az esti magyar-holland találkozót megelőzően.
Az utolsó magyar győzelem 1984 októberében az emlékezetes rotterdami vb-selejtezőn született.
Egy hónap szünetet követően tovább folytatódtak a Nemzetek Ligája küzdelmei, csütörtökön többek között az angolok, az olaszok és a franciák is pályára léptek.
A hollandok és a bosnyákok ellen kellene győzni.
Didier Deschamps azzal indokolta Mbappé mellőzését, hogy túl kevés összecsapást játszott és hiányos a felkészültsége. A csatár aztán szombaton kezdőként lépett pályára a Real Madridban…
Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.
A magyarok sokkal jobban futballoztak, mint a múlt szombati 5-0-s vereség alkalmával, de a vendégek kapusa bravúrosan védett.
A szlovák válogatott könnyedén, 2:0-ra verte az azerieket a Kassai Futballarénában.
Nem lesz könnyű feladat ezután felkészíteni a játékosokat a Puskás Arénában kedd este sorra kerülő bosnyákok elleni találkozóra.
A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól.
Sikeres folytatás az EB után?
A magyar labdarúgó-válogatott ismét azonos négyesbe került a német csapattal a Nemzetek Ligája 2024/25-ös idényének csütörtöki sorsolásán.
A jövő évtől kezdődően a nőknek is megrendezik a labdarúgó Nemzetek Ligáját.
A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására.
Melyik olasz edző örülhet Budapesten?