2022. május 30., 20:38

Mutatjuk, hogy mikor indul az új idény a DAC számára

Mint ismert, a dunaszerdahelyi sárga-kékek a nemzetközi porondért folytatott rájátszásban a Liptószentmiklóst és a Trencsént is legyőzték és sorozatban ötödik alkalommal jutottak ki az európai kupaporondra. Mutatjuk, mikor kezdődik az új idény a csallóközi együttes számára.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi DAC a 2022/23-as bajnoki idényben három versenysorozatban is érdekelt lesz a Fortuna Liga, mellett a Szlovák Kupában és immáron sorozatban ötödik éve a nemzetközi kupaporondon, jelenesetben az Európa Konferencia Liga selejtezőjében is szurkolhatunk a csallóközi együttesnek. A 2021/22-es idény végeztével pedig nyilvánosságra hozták az új szezon hivatalos menetrendjeit a különböző versenysorozatokat tekintve.

A 2022-es futballév ősze rendkívül sűrűnek ígérkezik, hiszen az idei világbajnokságot rendhagyó módon idén télen rendezik meg Katarban, ami a különböző bajnokságok és kupasorozatok menetrendjeit is jócskán átírta.

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) új idénye hivatalosan július harmadik hétvégéjén rajtol. A csapatok ősszel 18 fordulót abszolválnak. Az utolsó kör november 12-én zajlik majd. Csak egyszer, augusztus végén-szeptember elején lesz hétközi forduló, a többi játéknap hétvégére van tervezve. A bajnokság 2022/23-es idényének sorolása szerdán lesz ismert, mikor a Ligás Klubok Uniója elkészíti az új idény sorsolását és menetrendjét.

A DAC már június 13-án megkezdi az felkészülést az új idényre, hiszen már július 7-én tétmérkőzés vár a sárga-kékekre a Európa Konferencia Liga selejtezőjének első fordulójában, a visszavágókra egy héttel később július 14-én kerül sor.

Az első selejtezőkörben a DAC kiemelt lesz, és június 14-én a sorsoláson kiderül kivel mérkőzhetnek meg a sárga-kékek. Az előző kiíráshoz hasonlóan ezúttal is kijutott a nemzetközi kupaporondra az erdélyi Sepsiszentgyörgy, tehát ezúttal is szoríthatunk erdélyi testvéreinkért is.

Európa Konferencia Liga – menetrend:

1. előselejtező: július 7. (1. mérkőzések) és július 14. (visszavágók)
2. előselejtező: előselejtező: július 21. (1. mérkőzések) és július 28. (visszavágók)
3. előselejtező: augusztus 4. (1. mérkőzések) és augusztus 11. (visszavágók)
Play-off: augusztus 18. (1. mérkőzések) és augusztus 25. (visszavágók)
Csoportkör:
1. játéknap: szeptember 8.
2. játéknap: szeptember 15.
3. játéknap: október 6.
4. játéknap: október 13.
5. játéknap: október 27.
6. játéknap: november 3.

A harmadik sorozat, amiben az új idényben is pályára lép a DAC a Szlovák Kupa lesz, ahol az első fordulóra augusztus 9-én került sor, de az élvonalbeli gárdák, így a dunaszerdahelyi együttes is augusztus 24-én a második fordulóban lép először pályára a Szlovák Kupában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.