A jó szezonrajtot az elmúlt hetekben felemás eredmények követték.
Branislav Fodrek a DAC vezetőedzője értékelt a Bős elleni kupamérkőzést követően.
A Szlovák Kupa második fordulójában az élvonalbeli csapatok is csatlakoztak a küzdelmekhez, és az alacsonyabb osztályú ellenfelek otthonában léptek pályára.
A 22 esztendős szélső támadó egyéves szerződést kötött a Duna-partiakkal.
A Szlovák Kupa negyeddöntőjében a Slovan emberhátrányban is legyőzte a Kassát, ezzel a bajnoki sikerük után a kupában is diadalmaskodtak, bebiztosítva helyüket az elődöntőben.
A HC DAC a fennállása óta először hódította el a Szlovák Kupát.
A dunaszerdahelyi lányok idegenben, a Stomfa otthonában léptek pályára a döntőbe jutásért.
A DAC egy újabb gyenge produkcióval rukkolt elő és ismét idő előtt búcsúzott a Szlovák Kupától.
A válogatott szünetet követően szerdán a Szlovák Kupában tíz találkozót rendeztek a legjobb 32 között. A játéknapon a magyar érdekeltségű csapatok közül az élvonalbeli Komárom és Kassa is pályára lépett.
Folytatódik a sűrű meccsprogram a DAC számára.
Lebonyolították a Szlovák Kupa második fordulójának mérkőzéseit, amelybe már bekapcsolódtak az I. ligás csapatok is.
Mindkét magyar érdekeltségű csapat bravúrosan teljesített.
A hatodosztályú Ipolyszalka otthonában kezdte meg szereplését a DAC a Szlovák Kupa új kiírásában.
Több mint 400 néző, igazi családi hangulat várta Feleden a rimaszombatiakat a Szlovák Kupa első fordulójában.
A sárga-kékek a találkozó utolsó másodpercéig küzdöttek az egyenlítő találatért, de csak nem akart összejönni.
Újabb keleti túrával folytatódik a DAC számára a Szlovák Kupa idei kiírása.
A sárga-kékeknek most bizonyítaniuk kell.
Igazi futballünnep várható szerda délután Felsőszeliben, ugyanis a hatodosztályú kiscsapat a Niké Ligában szereplő dunaszerdahelyi DAC együttesét látja vendégül a Szlovák Kupa harmadik fordulójában.
A Szlovák Kupa második fordulójában csallóközi rangadóra került sor, mivel a negyedosztályú Bős csapata az élvonalban szereplő dunszerdahelyi DAC ellen lépett pályára a Parkerdei Stadionban.
Rekordszámú résztvevővel rajtolt a szlovák honi kupasorozat 55. Kiírása (Slovnaft Cup) az idén. A dunaszerdahelyi DAC a többi élvonalbeli és másodosztályú gárdához hasonlóan a második fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez.