Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A végleges megállapodás továbbra is akadozik.
Ha eddig nem tettük volna, most már ideje takarékoskodni, hisz a villany ára csak több lesz. Ehhez néhány tippel is szolgálunk.
A kormányfő azt is elmondta,az egészségügyben dolgozók béremelése csakis a valós lehetőségeken alapulhat.
Az 1930-as évek közepén már az amerikai háztartások több mint felében volt vasaló.
Oroszország leállította az áramszállítást Finnországnak - állítólagos kifizetetlen számlák miatt.
2021-ben az orosz villamosenergia-export 21,77 milliárd kWh-t tett ki, a legtöbbet az elmúlt tíz évben. Ebből a Finnországba irányuló export 8,2 milliárd kWh volt, ami a teljes orosz áramkivitel 37 százaléka.
Állítólag a háztartások javára kötött több évre szólóan monopolista áregyezményt a gazdasági és pénzügyminiszter a villamosművekkel. Az árváltozásoktól függetlenül három évig kényelmesen beszedhetik tőlünk a többletnyereségüket.
Az új magyar-szlovák villamosvezetékekkel biztosabb lesz az áramellátás mindkét országban.
Hogy miképp lesz ebből alacsonyabb villanyár, az még kérdés.
Néhány trükk, amivel sok energiát és pénzt spórolhatunk.
Rimaszombat környékén például Újbáston és Óbáston szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt.
Szédítő magasságokba emelkedett az elektromos áram ára az európai piacokon.