A vasúti sínek alatt tanyázó borzok fennakadásokat okoztak a hollandiai vonatközlekedésben, egyes járatok legalább egy hétig nem közlekednek.
Fennakadások várhatók a vasútijegy-értékesítésben szombatról vasárnapra virradóra.
Az illetékesek előzőleg nem konzultálták döntésüket Fülek önkormányzatával, ezért a városvezetés aláírásgyűjtést indított, amit négyezren támogattak, ám ez sem volt elég.
Élőerővel és vadkamerákkal őrzi egy biztonsági cég a Komárom-Gyártelep megállóhely és a komáromi állomás között péntekre virradóra kisiklott villanymozdonyt, és a sínről lehajtott két kocsit.
Az a megaláztatás, amelyet egy Prágából Pozsonyba utazó hölgynek kellett átélnie a minap, valóban párját ritkítja.
Az utasok egészségének védelme érdekében a klímát úgy állítják be a szerelvényeken, hogy a kinti és a benti hőmérséklet közti eltérés ne legyen több 7 Celsius-foknál.
A rendkívüli meleg miatt több helyen a sínek hőtágulás miatti nyúlását figyelte meg a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR).
Egyidejű vasúti és metrósztrájk kezdődött Nagy-Britanniában.
Június 21-én Komárom és Nagymegyer között a vasúti vonalon végzett munkálatok miatt a közlekedést reggeltől kora délutánig korlátozzák.
Ha az elégtelen finanszírozás miatt a vasúti járatok harmadát meg kell szüntetni, annak rendkívül negatív következményei lesznek a vasúti közlekedésre nézve.
Ha csak az utasszám alapján döntenek, a Dunaszerdahely-Komárom szakasz megint hoppon marad.
A fekete-tengeri kikötőket érintő útvonal kiváltása miatt ukrán részről akár évi ötmillió tonna gabona magyarországi továbbítására is lenne kereslet.
Az oroszok rakétacsapást mértek a volóci vasútállomásra. Ez légvonalban csak 60 km-re van Szlovákia legkeletibb határátkelőhelyétől.
Vallo: történelmi lépésről beszélhetünk, végre sikerült az államot rábeszélnünk arra, hogy a kérdéssel komolyabban foglalkozni kezdjen.
A két ország közötti vasúti közlekedés fejlesztése is Magyarország és Szlovákia valamennyi polgárának közös érdeke.
Kisiklott péntek délután egy személyvonat Privigyén, közölte a rendőrség. A baleset a főút mellett történt, a belváros irányába.
Meghökkentő, s mivel nem járt személyi sérüléssel, sem anyagi kárral, egész szórakoztató eset történt néhány nappal ezelőtt Kassa külvárosában
Korábban a buszok nem jártak, újabban a vonatok se.
Az első ilyen szerelvény már be is futott Budapestre.
Hosszú késésekre, pótlóbuszozásra és egyéb kellemetlenségekre is készülhetnek októberben a Pozsony-Komárom vonal utasai.
Tragikus hónapot zár a szlovák államvasút. Augusztus 30-a és október 4-e között a ŽSR kezelésében álló vonalakon tíz gázolás történt, ezek közül nyolc halálos áldozattal járt.
A megyei önkormányzatok azon dolgoznak majd, hogy megvalósuljon a vasúti pálya és közlekedés fejlesztése a két megyeszékhely között.
Doležal azt ígérte, a minisztérium június végéig közzéteszi a keretfeltételeket.
Európai uniós forrásokhoz jutottak további beruházásokhoz a Kassán és Nagybörzsönyben működő történelmi keskenynyomtávú erdei vasutak.