Két helyszínt ellenőriztek, de itt nem erősítették meg a fertőzés jelenlétét.
Az incidens jelenleg is zajló kivizsgálásába az összes biztonsági szerv bekapcsolódott.
Már a válságstáb is dolgozik.
Amint az időjárási és természeti körülmények engedik, megkezdik a valamikori szennyvízgödör betemetését.
Mikulec: Tervet dolgoz ki az ukrán menekültek integrálására a központi válságstáb.
A koronavírus miatt továbbra is érvényben marad a rendkívüli helyzet Szlovákiában.
Csütörtökön ülésezik a járványügyi konzílium, javaslatokat tehetnek a kormánynak újabb járványkezelési lépésekre.
Zuzana Eliášová minisztériumi szóvivő elmondta, a fekete járásban élő, teljesen beoltott személyek egyre elégedetlenebbek amiatt, hogy ők is korlátozva vannak, nem juthatnak hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz.
A kormány nem fogadott el határozatot az ún. lockdown-nal kapcsolatban, ezért kell Ján Mikasnak döntést hoznia.
Szerdán jön a feketeleves.
Az ülésen elfogadott intézkedéseket a kormány és a központi válságstáb képviselői közösen fogják bejelenteni.
Reggel nyolc órakor újra összeült a központi válságstáb. Várhatóan döntés születik arról, hogy a romló járványhelyzet miatt, milyen konkrét intézkedéseket foganatosítanak.
Két orvos, két vélemény. Vajon kinek van igaza?
Mutatjuk, mi várható!
Az állandó válságstábot március 23-án hozta létre a kormány.
Az új szabályok röviden.
Szigorú szabályok.
Ha nem változtatunk hozzáállásunkon, a kormány kemény intézkedésekre kényszerül.
Az állandó válságstáb továbbra is készenléti állapotban marad.
Az állandó válságstábot március 23-án hozta létre Igor Matovič.