2020. szeptember 28., 11:45

Vagy magunkba szállunk és fegyelmezettebbek leszünk, vagy megismétlődhet akár még március is

A Központi Válságstáb volt tagja, Vladimír Krčméry professzor szerint, aki interjút adott a Hopodárske noviny-nek, a koronavírus-fertőzöttek számának hirtelen emelkedése több okra vezethető vissza. Beszélt arról is, hogy kevésbé vagyunk fegyelmezettek és mintha már elfelejtettük volna az első hullámot.

Fotó: TASR

A neves szakember szerint azzal, hogy beindultak a sportesemények, elkezdődtek a bajnokságok, több lett az esküvő, most tartják meg az első hullám idején elmaradtakat is, valamint, hogy visszatértek munkahelyeikre a szabadságolók, gyermekeik pedig az iskolákba vagy az óvodákba, a kollégiumok megnyitása és a téli szemeszter kezdete mind-mind közrejátszanak abban, hogy már-már félelmetes gyorsasággal emelkedik a fertőzöttek száma.

Krčméry professzor szerint a COVID-19 terjedésében szerepet játszhat az is, hogy a sokan már nem hallgatnak a szakértőkre, a válságstáb tagjaira a minisztérium munkatársaira.

Szerinte az emberek már nem hisznek a megelőző intézkedések hatékonyságában és szkeptikusak a védőoltást illetően is.

Összezavar minket az alacsony halandóság is, és mintha elfelejtettük volna az első hullámot.

Úgy teszünk, mintha nem emlékeznénk az olasz, a spanyol vagy a brit forgatókönyvre. Kevésbé vagyunk fegyelmezettek az egyszerű és hatékony stratégia – maszkviselés, távolságtartás, kézmosás – betartásában.”

Kifejtette abbeli aggályait is, hogy ha rövid időn belül nem csökken a fertőzöttek száma, akkor hamarosan megnő az áldozatok száma. Ennek következtében pedig túlterheltté válnak a kórházak.

Az embereknek magukba kellene szállniuk, hogy elkerüljük a pandémia kezdetét jellemző időszakot, mondta az elismert járványügyi szakember. Ha a járvány szempontjából kockázatos események folytatódni fognak és nem változtatunk a veszélyeztetett csoportok egészséghez való hozzáállásunkon, akkor a kormány számára nem marad más hátra, mint visszatérni a május elejéhez vagy áprilishoz, legrosszabb esetben pedig márciushoz.

Szlovákia egy viszonylag kicsi és kommunikációsan nagyon sűrűn összekapcsolt ország, ezért a lokális „lockdown-ok” nem biztos, hogy hatékonyak lesznek, szükség lesz vagy országos intézkedésekre, ha a vörös járások száma átlépi a határt, vagy pedig az országos és lokális intézkedések kombinációjára”

– nyilatkozta Krčméry professzor.

A szlovák kormányfő hétfőre ígérte az új intézkedések meghozatalát, amitől a fertőzöttszám növekedésének féken tartását reméli.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!