A miniszterek több olyan projektről is megállapodtak, amelyek Ukrajna működését támogatják.
Kijev szerint a Rosztovi területen lévő Azov településen robbantották fel a csővezetéket.
Kijev szerint számos orosz repülőgépet sikerült megsemmisíteniük.
A kezdeményezésben eddig összegyűlt lőszermennyiségnek eddig 40 százalékát adta Berlin.
Zelenszkij a főtanácsadója mellett másik két tanácsadónak és két elnöki képviselőnek adta ki az útját.
A Macron féle politikusok nagy szavai rendszerint addig hangzatosak, amíg szembe nem jön a valóság.
A kalózpárti cseh külügyér nagy mellénye
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette Olekszij Danyilovot az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkári posztjáról.
Orosz közlés szerint a támadással gyanúsított mind a négy terroristát útban az ukrán határ felé fogták el, és voltak ukrajnai kapcsolataik.
Megkezdődött csütörtök délután az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök azt várja, hogy az EU döntést hozzon a befagyasztott orosz vagyon után keletkező nyereség sorsáról
Új német fegyver segítheti az ukránokat a távolabbi célok ellen intézett támadásokban, a német Taurus levegő-föld cirkálórakéta.
Kijev és Moszkva között 2019-ben kötött ötéves, 2024 decemberében lejáró gázszállítási megállapodást, amely biztosítja orosz földgáz szállítását Ukrajnán keresztül.
"Most higgadtságra, józanságra van a legnagyobb szükség" - mondta a tárcavezető.
Az orosz elnök szerint az ukrán hadsereg március 12-e óta "főleg különleges egységeket, külföldi zsoldosokat és támogató erőket" bevetve, négy alkalommal a belgorodi, egyszer pedig a kurszki régió irányában próbált meg az orosz területre betörni.
A FT az egyik ukrán közvélemény-kutató ügynökség februárban közzétett adatait hivatkozva azt írta: a leendő ukrajnai sorkatonák 48 százaléka azt állítja nem hajlandó harcolni.
Az ukrán gazdaság egy részének leépülésével egy ütemben 3,5 millió munkahely szűnt meg az országban.
Az Európai Unió vezetői ugyan hitet tettek Kijev mellett, de már-már bohózatba hajló kijelentésekkel, s ezektől az oroszoknak legfeljebb a hasuk fájdul meg, az is a nevetéstől.
Egy hangfelvétel szerint a német tisztek azt vitatták meg, hogy hány Taurus rakéta elegendő a híd lerombolásához, továbbá a támadás részleteit tárgyalták. Közben Olaf Scholz német kancellár az ügy gyors tisztázására tett ígéretet.