Ki is álmodik?
Mire olvasóink kezükbe veszik hetilapunk aktuális számát, rég túl vagyunk a háború kitörésének második évfordulóján, a fegyverszünethez azonban egy perccel sem kerültünk közelebb. Ez persze nem jelenti azt, hogy a realitás, legalábbis a nyilatkozatok szintjén, akár csak egy kicsit is kijózanítóul hatna az ukrán vezetésre.
Persze, teljesen nyilvánvaló, hogy a háborús helyzet háborús propagandát kíván, egy fegyverben álló ország lakosságával értelemszerűen nem lehet közölni a fájdalmas realitást: nem, hogy a Krím és a 2014 után megszállt donbászi területek visszaszerzésére nincs lehetőség, jó eséllyel az elmúlt két évben elfoglalt területek sem térnek már vissza Kijev fennhatósága alá. Más kérdés, hogy az olyan, a háború elején még komoly elemzők által is felvetett lehetőségek, mint Harkiv és Odessza elfoglalása meg az oroszoknak nem fog összejönni, de a jelen helyzetből sikerkommunikációt kihozni még az olyan dörzsölt, ripacskodásra hajlamos politikusoknak sem sikerült, mint Zelenszkij.
S ha már kommunikáció! Zelenszkij üzenete is sokkal inkább a nyugati szövetségeseknek szólt, semmint az ukrán népnek. Ez utóbbi ugyanis saját bőrén szembesül a realitásokkal.
Nem véletlen, hogy egy-egy felmérésben már 40-45 százalék azon ukránok aránya, akik szorgalmazzák a háború mielőbbi lezárását.
Márpedig, ha tavasszal Kijev nem tud felmutatni jelentős katonai sikereket, ez az arány csak nőni fog.
Egy, az első világháborús német összeomláshoz hasonló kataklizma így is nehezen képzelhető el, de azt látni kell, az ukrán hazaszeretet első hónapokban valóban elismerésre méltó nagy felhorgadásának ideje lejárt. Azok, akik önként vonultak be, hogy megvédjék Ukrajnát, jórészt meghaltak vagy megsebesültek. A kényszersorozott katonák harcértéke már egész más.
A hosztomeli repülőtéren február 24-én előadott színdarab ugyanis üres ígéreteken és „jóemberkedésen” kívül semmiről nem szólt. Ursula von der Leyen EB-elnök közös „ukrán–európai álmot” emlegetett a véres harcok színhelyéül szolgáló Kijev melletti reptéren. Jött a szokásos szöveg a szabadság és a jólét álmáról, amelyet az oroszok sosem tudnak elpusztítani, miközben a realitás az, hogy az EU márciusig beígért egymillió tüzérségi lőszerének jelentős része még mindig nem érkezett meg Ukrajnába, a kapacitásokat látva év végéig valószínűleg nem is fog.
Ki álmodik itt tulajdonképpen?
