A balesetben érintett autóban hét ember ült, halálos áldozatok is vannak.
A baleset idején az érintett útszakaszon sűrű köd volt.
Súlyos közúti baleset történt vasárnap este az R2-es gyorsforgalmi úton Tornalja közelében, melyben két személy vesztette életét.
A baleset okát még nem tisztázta a rendőrség.
Vad okozott tragikus kimenetelű közúti balesetet.
Újabb halálos kimenetelű közúti baleset történt a nyugat-szlovákiai utakon.
Életét vesztette az a sofőr, aki gépjárművével árokba csapódott Lőcse közelében.
A kihelyezett kamera felvételei szerint másfél kilométerrel a városba érkezése előtt a járműnek csak a hátsó kerekén közlekedett.
Fél óra leforgása alatt két vasúti baleset is történt Brassó megyében.
A balesetben két autó ütközött.
A rendőrség a besztercebányai munkaügyi felügyelőséggel közösen vizsgálja a munkabaleset körülményeit.
A falu kataszterében található réten felfordult egy traktor és maga alá temetett egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
A balesetben,négy gyerek és egy felnőtt vesztette életét.
A 15 éves fiú továbbra is kórházban marad.
A gyűjtésbe 3600 adományozó kapcsolódott be. A legnagyobb adomány 6 ezer euró volt.
A súlyos sérült állapota stabil és javul.
Egy beteg már ma hazamehet a kórházból, a legsúlyosabb sérültet továbbra is mesterségesen altatják.
Čaputová a nyitrai gimnáziumba is ellátogat.
Hatvanhárom tűzoltó dolgozott a busz kiemelésén, de autósok is segítettek a sérülteknek, amíg a mentők oda nem értek.
Reményét fejezte ki, hogy az áldozatok száma nem fog tovább emelkedni.