2019. november 29., 11:51

Több mint 75 ezer euró gyűlt össze a buszbaleset és áradás áldozatai családjainak

Az áldozatok családjainak megsegítése volt a célja annak az adománygyűjtésnek, amit az Emberek az emberkeért (Ľudia ľuďom) szervezet hirdetett meg honlapján. Ennek során 75.500 euró gyűlt össze. A pénzt a nyitrai autóbuszbalesetben elhunytak és a rőcei árvíz áldozatainak hozzátartozói kapják meg. Mindkét tragikus esemény november 13-án történt.

nyitrai baleset
Fotó: TASR

Egy nap alatt két, az egész országot megrázó tragédia történt, ami összesen 15 áldozatot szedett. A Nyitra melletti buszbalesetben 12 ember vesztette életét, Rőcén pedig kutyák mentése közben sodort el a megáradt folyó 3 nőt.

Ezekre az eseményekre reagált Zuzana Suchová azzal, hogy a ĽudiaĽuďom.sk portálon meghirdetett egy gyűjtést az áldozatok családjainak megsegítésére. A felhívás célja az volt, hogy összegyűjtsenek 75 ezer eurót és azt egyenlő mértékben eloszthassák a 15 család között. Ezt mindössze 13 nap alatt sikerült elérni.

A gyűjtésbe 3600 adományozó kapcsolódott be. A legnagyobb adomány 6 ezer euró volt.

Az összegyűlt pénzt még december folyamán átutalják az érintett családok számlájára, így igyekezve legalább némileg segíteni a gyászolókon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.