Nemzeti gyász: Nyitrára és Kolonba látogat Zuzana Čaputová
Tekintettel a nemzeti gyásznapra, módosította pénteki programját Zuzana Čaputová köztársasági elnök. 8 órakor részt vesz a nyitrai Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában azon a megemlékezésen, melyet a szerdai buszbaleset áldozatai emlékére szerveznek – közölte csütörtökön Martin Strižinec, az államfő szóvivője.
Fotó:
TASR
Čaputová a nyitrai gimnáziumba is ellátogat. „Majd Peter Pellegrini miniszterelnökkel együtt Kolonba utazik.
A szóvivő közölte, az államfő telefonon beszélt Andrea Kalavská egészségügyi miniszterrel, hogy az aktuális helyzetről tájékozódjon.
A sérültek állapota felől érdeklődött, és megköszönte a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és az egészségügyi dolgozók munkáját“
– tette hozzá.
A nemzeti gyász 8.00 órától 20.00 óráig tart, ez idő alatt a zászlókat félárbocra eresztik.
A félárbocra eresztett lobogókkal csendben emlékezünk mindazokra, akik szerdán hirtelen elhagytak minket. Próbáljuk meg magunkat beleképzelni ebbe a helyzetbe, hogy tudjunk örülni minden pillanatnak. Mutassuk meg közösen szolidaritásunkat, együttérzésünket"
- mondta tegnap a miniszterelnök.
A szerdán, az I/65-ös aranyosmaróti úton, Malánta (Malanta pri Nitre) közelében történt tragikus buszbaleset miatt csütörtöki rendkívüli ülésén nemzeti gyásznappá nyilvánította a kormány a pénteki napot. A gyásznap 8-tól 20 óráig tart.
Címkék