Lebo Ferenc, udvardi gyökerekkel rendelkező győri szobrászművész Szent István bronz mellszobrát adták át tegnap késő délután Udvardon, meghitt ünnepség keretében.
A mai napon leplezik le Párkányban Ľudovít Štúr szlovák nemzetébresztő szobrát, mely egyszerre a helyi lakosság szándékos provokálása és egyben Štúr személyének ismételt megalázása.
Ezt hangsúlyozta beszédében Menyhárt József a Magyar Közösség Pártjának elnöke azon a megmozduláson, ahol a párkányiak a Štúr-szobor felállítása ellen tiltakoztak szombaton.
Ha a feltevés igaz, ez az egyetlen szobor, amely fennmaradt a reneszánsz mestertől.
Alapy Gáspár, Komárom egykori mártír polgármesterének szobrával gazdagodott a Duna-parti város.
Egy bronzszobrászati életmű csúcsalkotásának utolsó mozzanatait végzik a galántai 4D művészeti galériában.
A Bodrogközi Magyar Közösségi Ház előcsarnokában leleplezték Lorántffy Zsuzsanna egész alakos, márvány szobrát.
Pillanatképeink nem a pillanat műveit villantják fel, hanem Dunaszerdahely köztéri alkotásait. Néhányuk egy-egy ünnepség alkalmával évente többször is a figyelem középpontjába kerül.