Olasz István színművészt kértük meg, mondja el, hogyan élte át a koronavírus-fertőzést.
A felvidéki származású, a pályája csúcsán tragikusan korán elhunyt Kaszás Attila emberi és színészi nagyságát idézték fel a magyar dráma napján a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.
Másként vagyunk kicsit magyarok, abban igazad lehet, de hogy nem rosszabb magyarok, az is biztos!
Gál Tamás szerint, ha ebből a vesztes helyzetből a színházak ki tudnak kecmeregni, és elkezdődik a járvány utáni élet, az annyira megedzi a színházigazgatókat, hogy az intézetek vezetése valóságos sétagalopp lesz ahhoz képest, ahogy most küszködnek.
A 170 éve született Blaha Lujzáról, a nemzet csalogányáról emlékeztek meg kedden szülővárosában, Rimaszombatban.
A karantén és a nyári szabadságidény alatt is újabb és újabb arcát mutatta meg a komáromi Jókai Ági színművész, aki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház után augusztus 1-től a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházhoz szerződött.
A változásokról Bajkai Csengel Mónikát, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük.
Várady Kornélia főszervező tájékoztatta portálunkat.
Mikó István amióta az eszét tudja, színész akart lenni, mégis a Kaláka együttes egyik alapítójaként vált ismertté.
„Egy igazi színész élete végéig játszani szeretne” – nyilatkozta pár éve, s nagyon jó lenne, ha végre meghallaná ezt a színház vezetése is, hisz sok-sok eljátszandó szerep vár(na) még rá...
A teátrum lezárta a márciusban félbeszakadt évadot, júniustól elkezdi az érintett bérletek és szólójegyek kompenzációját, illetve a szeptemberben kezdődő előadás-sorozatok bérleteinek értékesítését.
Ezt a videót még a vírusjárvány előtti "boldog békeidőkben" forgattuk, és most a kultúrínség idején kedveskedünk vele. Ilyen is volt a kulturális élet pár hónappal ezelőtt.
Bugár Anna színésznő interjúja Habodász Istvánnal, a Pesti Magyar Színház komáromi származású színészével.
Vajon mi oka volt annak, hogy egy jó előre beharangozott döntést ne hozzanak meg, és hogy a komáromi Jókai Színház élére továbbra se lehessen kinevezni az új igazgatót?
Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester.
Vígszínházi munkáját befejezi, visszavonja a színház vezetésére beadott pályázatát Eszenyi Enikő, a teátrum eddigi igazgatója.
A színházban a napokban elmaradt előadásokra már megvásárolt belépőjegyek munkanapokon 9 és 12, illetve 13 és 15 óra között visszaválthatók a jegypénztárban.
A szerelem és a pénz mellett az is fontos szerepet játszik a regényben, hogyan állunk hozzá az olyan fogalmakhoz, mint a becsület, a tisztelet vagy a tisztesség.
Georges Feydeau 1907-ben írt Bolha a fülbe című bohózatát mutatja be január utolsó napján, e héten, pénteken este hét órakor a Komáromi Jókai Színház.