Szlovákiában mintegy 615 000 embert, vagyis a lakosság 11,4% -át fenyegeti a szegénység veszélye.
Az Eurostat adatai azt is elmondják, hogy tavaly ennek a csoportnak a jövedelme körülbelül tíz százalékkal esett vissza.
Szlovákiában jelenleg a szegénységi küszöb egy egyszemélyes háztartás esetében havi 373 euró bevétel, egy két felnőttből és két 14 év alatti gyermekből álló háztartás esetén pedig havi 780 euró.
A Szentatya szerint a járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba és önzésbe kezdene a világ, mint amit előtte folytatott.
Ferenc pápa felhívással fordult szombaton kiadott üzenetében az emberiséghez.
A tárca szerint számos intézkedést hoztak, amelyeknek köszönhetően sikerült csökkenteni a tartósan munkanélküliek számát
A mérsékelten vagy súlyosan éhezők száma 2 milliárd.
a leggazdagabbak mintegy megháromszorozták vagyonukat az elmúlt évtizedben.
Az előző évhez képest ez az arány 1,8 százalékkal csökkent.
Szlovákia az EU azon országai közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a szegénységi ráta és a szociális kirekesztettség.
Afrikában a legrosszabb a helyzet, itt a gyerekek mindössze 16 százaléka kap segítséget az államtól.
Jól állunk a statisztikák szerint.
Tavaly nőtt a szegénység kockázata a három vagy többgyermekes családoknál, és az elmúlt három évben Szlovákiában magasabb ez az arány az uniós átlaghoz képest.