Az ellenzéki, nacionalista AUR-ra most a megkérdezettek 18,1 százaléka szavazna, ami két százalékpontos erősödést jelent november óta.
A jogszabály elvileg 2023. január elsején lép hatályba, amennyiben addig kihirdeti az államfő.
Nem lesz ott a bécsi karácsonyi vásárban.
Románia szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozás ügyében annak ellenére, hogy Ausztria a migrációs válságra hivatkozva jelezte, nem támogatja Bulgária és Románia felvételét.
A maszol.ro erdélyi magyar portál arról ír, egy Bákó megyei település iskolájának igazgatója magyar gyermekeket szidalmazott .
Emberileg megalázó, a kínzás kategóriájába tartozó, minden erkölcsi és jogi alapot nélkülöző példátlan eljárás azért küldeni börtönlátogatásra az állampolgárokat, hogy elriasszák őket bűncselekmények elkövetésétől.
A felháborodást kiváltó kijelentés Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott.
Végül a Funart megbüntető testületnek kell pénzbírságot fizetnie.
A táblabíróság ezúttal úgy találta, hogy nem vizsgálhatja közigazgatási eljárásban az érdemrendet megvonó elnöki rendeletet.
Nagy az esélye annak, hogy Románia legyen az első európai ország, amely megvásárolja a védelmi rendszert.
Popa: A bankszektornak óvatosnak kell lennie, mivel az emberek pénzével dolgozunk, minden egyes hitel mögött több millió ember pénze van.
A 19 millió lakosú Romániában a beoltható (5 év feletti) lakosság 44,9 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.
A baleset körülményeiről keveset tudni, mindenesetre úgy fest, egy korábban felbukkant, a román haditengerészet által pontosan ismert akna okozta a balesetet.
A Klaus Johannis román államfővel folytatott megbeszélés témája volt egyebek mellett Románia schengeni térséghez való csatlakozása, energetikai kérdések és az energiafüggőség.
A többség azt a kitételt kifogásolta, hogy az épületben magyar tannyelvű óvodai és bölcsődei csoportoknak kell működniük.
Életmentési kísérlet áldozata lett a székelyföldi Sóvárad polgármestere és a lánya - közölte csütörtökön a Maszol.ro portál.
Lezuhant egy gyakorlatozó MQ9 Reaper típusú amerikai drón csütörtök délután Aranyosgyéres közelében.
Klaus Iohannis román elnök kedden kijelentette, hogy a bukaresti kormány nem tervez megszorító intézkedéseket.
Az agrárágazati vállalkozások is megszívják az adóemelést.
Romániában júliustól legalább három hónapos időszakra az állami költségvetésből fogják kompenzálni az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését.