Aki a béke rombolóival ünnepli a békét, az arcul üti a háború áldozatait, írják nyílt levelükben.
Szlovákia egy szuverén ország.
Letartóztatásban marad a Robert Fico elleni merénylet elkövetésével gyanúsított Juraj C.
Az elmúlt másfél hét kormányzati kommunikációja megmutatta, hogy milyen veszélyeket rejt, ha a politikai élet vezetői az információk áramlását nem tudják megfelelően irányítani.
A beszélgetés során a Donald Trump által javasolt vámok, valamint a száj- és körömfájás járvány is szóba került.
A fertőzés megfékezése gyors, határozott, ugyanakkor humánus intézkedéseket igényel.
Robert Fico most igazán veszekedő gyerekek között találhatja magát. Ezúttal azonban nem kampányfilmet forgat, ez a valóság, a realitás.
A kormány mai ülésén rendkívüli helyzet kihirdetéséről döntött.
Robert Fico bejelentette, hogy stabil többséggel indul a holnapi parlamenti szavazás a választási törvényekről és az alkotmánymódosításról.
Danko ismét védelmébe vette a kötelező katonai szolgálatot, a három hónapos kiképzés szerinte senkinek sem árt.
A jelenlegi szlovák kormány kezdettől visszautasítja Ukrajna ingyenes katonai támogatását.
Megteremtődtek a stabil kormánykoalíciós többség feltételei - írja Robert Fico közösségi oldalán.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő hétfőn az európai uniós tagállamok nagyköveteivel találkozott, beszédében a szuverén szlovák külpolitikát és a négy világtáj politikát hangsúlyozta.
Különlegesen súlyos bűncselekmény, terrortámadás ügyében benyújtotta az ügyész a vádiratot a bírósághoz Juraj C. ellen a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni merénylet ügyében.
Többen névtelen levelet kaptak azok közül a pszichiáterek és pszichológusok közül, akik januárban nyílt levelet intéztek a kormányfőhöz.
Vajon hol az igazság?
Robert Fico szlovák miniszterelnök kiáll az ukrajnai tűzszünet mellett, támogatva minden béketervet a szlávok közötti harcok leállításáért.
Olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a szlovák kormányfő a horvát tengerparton építkezik.
A Smer-SD a koalíciós szerződés módosítása után két új minisztériumot kapott, ezt a 79 fős parlamenti többség megújítására szeretné felhasználni.
Az SNS kilépne a kormányból, ha úgy döntenének, hogy szlovák csapatokat küldenek Ukrajnába.