Ficoék nem tanultak Matovič hibájából
Az elmúlt másfél hét kormányzati kommunikációja megmutatta: hiába telt el öt év a koronavírus-járvány szlovákiai megjelenése óta, a politikai élet vezetői nem tanultak abból, milyen veszélyeket rejt, ha az információk áramlását nem tudják megfelelően irányítani.
Nem arról szeretnék gondolatokat megosztani, hogyan kellene egyetlen narratívát a középpontba helyezni – ebben egyre erősebb a hazai politikai élet –, sokkal inkább arról, mekkora veszélyt jelent, ha az eseményekről nem a regnáló hatalmi elittől, hanem újságíróktól vagy külföldi politikusoktól kapunk tájékoztatást.
Fico e téren már korábban is hasonló hibába esett, ám a 2023-as kormányváltás után kifinomultabb módon próbálja kezelni a média és saját személye közötti harcot. Ennek természetes velejárója, hogy folyamatos konfliktusban áll a sajtóval, amelyet politikailag elfogultnak tart – és valljuk be őszintén, szavazóinak egy része is így gondolkodik bizonyos sajtótermékek munkatársairól.
Úgy tűnik, a határok teljesen elmosódtak, az objektív megközelítések hiányoznak, egyre több újságíró szeretne „erős szereplővé” válni, miközben nem a tájékoztatás, hanem inkább a szenzáció és a hírnév hajtja őket. Aztán jönnek a szélsőséges helyzetek, amelyeket a média is lehetőségként él meg. A lakosság figyelme megnő, így az információéhség is fokozódik. Ez történik most is, a száj- és körömfájásos megbetegedések kapcsán, amikor a kormány intézkedései – különösen a kis gazdaságokat érintően – finoman szólva is megkérdőjelezhetők.
Ebben a helyzetben érthető módon az érzelmek és indulatok felkorbácsolása nem lehet a kormányzati kommunikáció célja – ahogy az sem, hogy időhúzással próbáljanak lavírozni.
A vasárnapi események sajnos éppen erre engednek következtetni. A cseh agrárminiszter, Marek Výborný még vasárnap délelőtt az X-en arról írt, hogy felmerült a gyanú: egy újabb gazdaságban is megjelent a fertőzés, ráadásul csupán 50 kilométerre a cseh határtól – ezért szigorítják az intézkedéseket.
Lehetne azt gondolni, hogy addig nem akart nyilatkozni, amíg a fertőzést hivatalosan meg nem erősítették. Csakhogy felmerül a kérdés: a cseh miniszter akkor hogyan tudhatott róla fél nappal korábban? Ha a szlovák fél tájékoztatta őt, akkor miért nem kérte, hogy az információ nyilvánosságra hozataláig ne kommunikálják az intézkedéseket? Ha a csehek mégis közölték az információt, az sokat elárul a cseh–szlovák politikai kultúra jelenlegi állapotáról. De akkor miért nem alakított ki új kommunikációs stratégiát a szlovák minisztérium?
És ha már a szlovák kormány sajtóosztálya vasárnap napközben kiküldte az újságíróknak az információt, hogy este összeül a válságstáb – ami egyértelműen jelezte, hogy új helyzet van –, akkor miért kellett továbbra is titkolózni?
A helyzet kísértetiesen hasonlít a koronavírus-járvány idején tapasztalt kormányzati kommunikációra, amikor a média hamarabb hozta le a várható intézkedéseket, mint Matovič vagy Heger az újságírók elé állt. Akkor úgy tűnt, hogy a kormányon belül is szivárogtak az információk. Most viszont úgy tűnik, mintha az illetékesek nem számolnának azzal, hogy a médiában megjelent hírek sokszor uralják a közbeszédet – nem pedig a hivatalos bejelentések.
Pedig az, amit vasárnap előbb a cseh miniszter, majd a szlovák sajtó „kiteregetett”, egyetlen forrásból kellett volna napvilágot lásson: a szlovák agrárminisztertől. Akinek tanácsadói – úgy tűnik – nem voltak a helyzet magaslatán.
Lehet, hogy egyesek szerint túlelemzem a helyzetet, de valójában csak arról van szó: jó lenne tudni, hogy a szlovákiai állapotokat valóban azok ismerik-e a legjobban, akik a felelősséget viselik – és nem külföldi miniszterek vagy jól értesült újságírók.
