Peter Pellegrini már építi tanácsadói csapatát, azokon a területeken, amelyeket prioritásnak tart, már megszólított embereket.
Peter Pellegrini megválasztott államfő az új EP-képviselőknek azt kívánja, méltón képviseljék Szlovákiát.
Csütörtökön egy autó bukkant fel a Peter Pellegrini (Hlas-SD) megválasztott államfő által használt háznál, a hátsó ülésén egy kiskorú ült, símaszkkal a fején, játékfegyverrel a kezében, amellyel a házra célzott.
Az államfő beiktatására június 15-én Pozsonyban kerül sor, amelynek nemcsak az eskütétel képezi részét, hanem egy sor egyéb hagyományos rendezvény is.
Elhunyt Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök édesapja. A hírt a jövendőbeli köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzé.
A találkozót követően a rövidesen távozó és a megválasztott államfő közös nyilatkozatot tesz.
Az utóbbi napok történései megmutatták, hogy egyes politikusok képtelenek az önreflexióra.
Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök meglátogatta Robert Fico miniszterelnököt. Elmondta, Fico képes volt elmondani néhány mondatot.
Zuzana Čaputová leköszönő, és Peter Pellegrini megválasztott államfő ma közös nyilatkozatot tett a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban.
A Focus ügynökség a Markíza Tv megrendelésére vizsgálta a politikusok népszerűségét.
Az EP-képviselők kapcsán is véleményt formált.
Tagadhatatlanul hálás elemzői feladat egy választás után a győzelem anatómiáját vizsgálni, ennél már csak a vesztesek viselkedéstana izgalmasabb, a jellemnek ugyanis aligha van árulkodóbb megjelenési formája, mint a vesztes pozíció.
Miről tárgyaltak Peter Pellegrini megválasztott államfővel? Forró Krisztiánt, a Magyar Szövetség országos elnökét kérdeztük.
Forró Krisztián és Peter Pellegrini találkozóján többek között szóba került a rimaszombati új kórház kérdése is.
A koalíciós Hlas-SD nem cserélné el a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elnöki székét másra. A párton belül nem foglalkoztak a témával.
A kedden kezdődő új parlamenti ülésszak megnyitása után két pótképviselő teszi le az esküt, akik a megválasztott államfő, Peter Pellegrini (Hlas-SD), valamint Michal Moško (Hlas-SD) helyére lépnek.
Peter Pellegrini megválasztott államfő a legmegbízhatóbb politikus, az emberek 49%-a bízik benne.
Sosem kérdőjelezték meg a háború sújtotta ukrán lakosság szenvedéseit.
Jozef Lenč politológust kérdeztük az államfőválasztás második körével kapcsolatosan.
A szlovák–magyar kapcsolatok javulása pedig egy szinttel magasabbra léphet.