A legtöbb politikai párt még nem foglalkozik az elnökjelölt kérdésével.
A lista végső összetételéről Andrej Danko, az SNS elnöke dönt, az egyénileg csatlakozó személyekről a többi párt elnöke is véleményt nyilvánít.
Heger sajnálja, hogy elutasították ezt az ajánlatot.
Hat új politikai párt van alakulóban Szlovákiában – közölte a pártok regisztrációjáért felelős Belügyminisztérium.
2021 végén az OĽANO volt a leggazdagabb parlamenti párt, összesen 11 620 717,75 euró értékű vagyonnal.
Ahhoz, hogy egy párt be legyen jegyezve, minimum tízezer érvényes aláírást kell összegyűjteni.
A parlamenti választásokig még öt hónap van hátra, a kampány csak most kezdődik, ezért a győzelmi esélyek reális megítélése még korai.
Eddig még egyetlen szlovák kormány sem hagyta figyelmen kívül az ország irányításához szükséges felkészültséget és rátermettséget.
Ez az AKO ügynökség felmérésének eredményeiből derül ki, melyet 1000 válaszadó bevonásával végeztek el december 17. és 19. között.
A törvény alapján a párt végrehajtó szervezetének minimum kilenc tagúnak kell lennie.
Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök Hlas-szociálna demokrácia pártja mellett további kilenc új politikai párt van megalakulóban Szlovákiában.
A minisztérium bejegyzése szerint az idei parlamenti választás óta egyetlen párt sem jött létre, vagy szűnt meg.
A soron következő parlamenti választásokon jelen állás szerint 25 párt és mozgalom indul.
A kalózok gazdasági téren inkább jobbra, a szociális szféra terén pedig inkább balra húznak.
25 párt jelöltlistáját regisztrálta pénteki ülésén az állami választási bizottság.