Az Adásidő szeptember 15-ei műsorának Puss Sándor, jezsuita szerzetes lesz a vendége.
Heger szerint a szakértők és a Közegészségügyi Hivatal jogosult dönteni.
A pápának nem voltak különleges kérései a szoba berendezésével kapcsolatban.
Az augusztus 31-én lezárult regisztrálások szerint a világ 580 újságírója szeretné a helyszíneken figyelemmel követni a Szentatya szeptember 12-15-e között megvalósuló szlovákiai látogatását.
Ha nem teszik meg, akkor súlyos presztízsveszteség érhet minket. Elképzelhetetlen, hogy három nap alatt Szlovákiában kevesebben találkozzanak a pápával, mint három óra alatt Magyarországon
A csekély érdeklődés kellemetlen az országvezető közjogi méltóságok, a pápa meghívói számára.
A szlovákiai hívők csoportosan készülnek Budapestre, hogy lássák a pápát.
Kramara szerint a regisztrálók száma egyelőre elmarad a várakozásoktól, így a szóvivő mindenkit arra bíztatott, aki szeretne találkozni a Szentatyával, az ne hagyja utolsó pillanatra a regisztrációt.
Húszezer embert regisztrálnak eddig Ferenc pápa látogatásának szervezői az ezzel kapcsolatos eseményekre.
Átpolitizálták a pápalátogatást, és nem kizárt a Vatikán részéről sem a jó ország, rossz ország megkülönböztetés szándéka!
Azok az állampolgárok, akik vasárnapig élnek ezzel a lehetőséggel, a szeptemberi pápai látogatás idején már teljes védettséget fognak élvezni, és így részt vehetnek a rendezvényeken.
A szeptemberi pápai látogatásra való felkészülés részleteit is megvitatták.
Máriával és Józseffel a Jézushoz vezető úton.
Kukan szerint Vatikán erős jelzést küld Magyarország felé azzal, hogy Szlovákiában tartózkodik majd több napot.
A plébániákon még augusztus 20-ig oltanak a Johnson&Johnson egyszeri adagolású Janssen vakcinájával.
Az önkéntesek fehér ruhájukról lesznek felismerhetők, ez szimbolikusan utal a pápa fehér öltözékére.
Minden regisztrálót ellenőriznek. Csak az találkozhat a Szentatyával, aki mindkét adag oltást megkapta.
Szeptember 14-e rendkívüli nap lesz Kassa történetében.
Újabb feszültségforrás lett a pápalátogatás a beoltottak és oltatlanok közt.
A pápa a teljes püspöki kar, Zuzana Čaputová államfő és a szlovák kormány meghívására érkezik Szlovákiába.