Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Mindenütt barátságos, színes tapéták várják a kicsiket, akik a két tágas játszószobában és a hálótermekben is biztosan szívesen fognak időzni.
Pék Zoltán,a városrész polgármestere közölte, arra kérte a szülőket, hogy ha felmerül a megfertőződés gyanúja, ne küldjék óvodába a gyereket, mert ezzel az egész intézményt veszélyeztetnék.
Komárom város segített a járás más településein működő óvodák alkalmazottjainak tesztelésében is, hogy január 12-től ők is dolgozhassanak.
Ha a fenntartó a járványügyi helyzet, a lehetőségek és a feltételek mérlegelése után úgy dönt, hétfőtől nyithatnak az óvodák – tájékoztatott honlapján az oktatási minisztérium.
A füleki Daxner Utcai Óvoda szeptemberben újranyitotta kapuit és azóta is működik. A járvány következményeképpen sok minden a megszokottól eltérően alakult az óvodában, hiszen az óvodai élet az egyes csoportokra korlátozódik.
Ahol több óvodát működtet a fenntartó, ott egy helyre lehet összevonni az erre igényt tartó szülők gyerekeit.
A Daxner Utcai Óvoda alkalmazottjainak tesztelését követően 5 esetben nyert bizonyítást a COVID-19 fertőzés. A Štúr Utcai Óvodában pedig egy csoport került karanténba.
Az oktatási intézményben nyílt napot terveztek, ám a koronavírus-járvány miatt a műsoros rendezvény végül félig nyíltra változott.
A tanév 48 kisgyermekkel indul.
A 27 óvodást, a tanító néniket és az ovi dolgozóit kétszer tesztelték a 14 napos karantén időszak alatt.
Elballagtak a hétvégén a kamocsai óvoda iskolás korba lépő diákjai.
Utánajártunk, május végéig mekkora érdeklődés mutatkozott a szülők részéről magyar óvodájuk vagy óvodai osztályuk iránt.
A gyerekek hétfőn visszatérhettek az óvodákba a szigorú higiéniai előírások betartása mellett.
A losonci Kármán József Óvoda nem küszködik gyermekhiánnyal. 37 gyermek számára biztosít férőhelyet, amelyet minden évben teljes mértékben betöltenek.
Indokolt esetben az óvoda igazgatója június 30-ig meghosszabbíthatja a beíratás határidejét.
Novák Katalin azt mondta, az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell.
Elmondása szerint nemcsak óvodákra van szükség, hanem pedagógusokra is, akik ott dolgoznak.
Berky Angelika óvónő a mátyusföldi Pereden, akinek neve összefonódott a felvidéki magyar családokat összefogó Cseperedő programmal.
Jelenleg minden érintett a minisztérium válaszára vár.
Kötelező óvodalátogatás lesz, férőhely nincs elég.
Az egyetem vezetése ezzel a jövő tanévben megnyíló szolgáltatással nyújtana segítséget diákjainak, illetve doktoranduszainak.
Ünnepi tanévnyitó istentiszteletet tartottak vasárnap a rimaszombati református templomban, melyet követően sor került az egyházközség Gólyavár óvodájának és alsó tagozatos általános iskolájának az átadására. A magyar kormány támogatásából felépült intézmények átadásá
A magyarországi kisdedóvók (óvodák) első szorgalmazója, a nőnevelés jelentőségének hirdetője, Korompai gróf Brunszvik Teréz (eredetileg Brunswick) 224 éve, 1775. július 27-én Pozsonyban született.
Az intézkedés 2021-ben lép érvénybe.