A brit külügyminiszter elmondta, az Ukrajna elleni esetleges orosz inváziónak masszív következményei lennének.
Adódik a kérdés, szüksége van-e a NATO-nak Ukrajnára?
Az orosz vezérkari főnök szerint a Kijevnek szánt fegyverszállítások drasztikus és veszélyes lépésekre bátorítják az ukrán vezetést.
Az amerikai hírszerzés szerint a lehetséges orosz katonai offenzíva tervét, eszerint azt már a jövő év elején elindíthatják 175 ezer fővel.
Videokonferencia keretében készül tárgyalni egymással Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, az időpontról azonban még mindig nem történt megállapodás.
Az orosz elnök elmondta, Moszkva tárgyszerű párbeszédet javasol ebben a témában.
A szövetségesek továbbra is határozottan támogatják Ukrajna és Georgia (a volt Grúzia) területi integritását és szuverenitását.
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a 250 méteres mélységben a szénpor gyulladt be.
Oroszország nem szándékozik megtámadni Ukrajnát, nincsenek agresszív tervei - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
A hírszerzés szerint a gyakorlatokat az orosz fegyveres erők déli katonai körzetének 8. egyesített erőinek integrált bizottsága irányítja.
Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok mellett Lengyelország és Ukrajna sem szeretné, ha üzembe helyeznék az új vezetékpárt.
A kollektív védettség eléréséhez a mintegy 146 milliós oroszországi lakosság legkevesebb 80 százalékát kell átoltani.
A közleményben leszögezték, Oroszország veszélyes magatartása ellentmond korábbi elkötelezettségének, miszerint ellenzi a világűr felfegyverzését.
Putyin azt hangsúlyozta, hogy Oroszországnak komoly biztonsági garanciákat kell kérnie a Nyugattól.
Aki nem rendelkezik védettségi igazolással, azt nem engedik be a terembe.
Vlagyimir Putyin többször is hangsúlyozta: merőben megváltoztatja a biztonsági helyzetet, ha egyes országok felett állandóan csapásmérő eszközöket fognak elhelyezni.
A gyártó szerint a gyógyszer potenciálisan az első tünetek megnyilvánulása vagy fertőzött személlyel történt érintkezés után alkalmazható, szakintézményi ápolás nélkül.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Oroszországnak átláthatóvá kell tennie katonai tevékenységeit.
Putyin szerint a migrációs válságot a nyugati, ezen belül az európai országok hozták létre, és ennek politikai, gazdasági és katonai okai vannak.
Oroszország növelni kezdte gázszállításait Európába Lengyelországon és Fehéroroszországon át, ami enyhített az aggodalmakon a téli nagy fogyasztás előtt.