2021. november 17., 18:22

Az orosz parlament is szigorított: QR-kódhoz kötik a belépést a parlament alsóházába

A koronavírus elleni védettséget igazoló QR-kóddal léphetnek csak be az orosz parlamenti alsóház (Állami Duma) üléstermébe és a bizottsági ülésekre a látogatók, beleértve a kormány képviselőit - jelentette be Vjacseszlav Vologyin házelnök szerdán, amikor újabb csúcsot ért el a napi halálozási adat Oroszországban.

QR-kód, QR-code
Fotó: freepik.com

Vologyin a ház plenáris ülésén felszólította az Állami Duma apparátusát, hogy ennek megfelelően módosítsa a beléptetőrendszert. Azt mondta, hogy ha egy kormányzati jelentéstevő, akinek részt kell vennie egy törvénytervezet megvitatásakor, nem rendelkezik védettségi igazolással, akkor nem engedik be a terembe, és másik képviselőt kérnek majd helyette.

A házelnök emellett emlékeztetett arra, hogy

éppen a kormány kezdeményezett a QR-kódok bevezetéséről szóló törvényjavaslatokat a Covid-19 járvány megfékezése érdekében.

Úgy vélekedett, hogy a parlamentnek magán kell kezdenie a változtatásokat.

Az orosz kormány pénteken két törvényjavaslatot nyújtott be a parlementnek. Az egyikben javasolta az egészségügyi és járványügyi törvény módosítását, oly módon, hogy az éttermek, nem élelmiszert árusító üzletek, nyilvános rendezvények és kulturális intézmények látogatását a védőoltást, ellenjavallatot vagy lezajlott betegséget igazoló QR-kódhoz kösse. A második, a légi közlekedési és a vasúti törvénykönyvet módosító törvényjavaslat ugyanilyen feltételhez kötné a repülőre vagy távolsági vonatra szállást, illetve a jegyvásárlást ezekre a közlekedési eszközökre.

Ugyanakkor a kormány azt javasolta, hogy az első szakaszban a PCR-teszteredményeket is QR-kóddal együtt fogadják el.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán „tisztán technikai megoldásnak” minősítette Anna Popova orosz tisztifőorvosnak az a döntését, amellyel kedden 2024-ig hosszabbította meg a COVID-19 koronavírus-fertőzés megelőzését célzó egészségügyi és járványügyi előírások hatályát.

Kezdetben azt gondoltuk, hogy a világjárvány hat hónap és egy év közötti idő alatt fog véget érni, de most már látjuk, hogy tévedtünk a számításainkban.

Lassan két éve tart már a világjárvány, és a vége egyelőre nincs a láthatáron” - nyilatkozott a szóvivő. Hozzátette, hogy a szabályozásokat „mindig le lehet mondani, ha a világjárvány hirtelen véget ér”.

Az orosz operatív törzs szerdai adatai szerint egyébként

az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1247-en vesztették életüket - ez abszolút rekord a járvány kezdete óta -,

ezzel a halálos áldozatok száma immár 259 084-re nőtt Oroszországban. A nem véglegesített halálozási ráta 2,82 százalék.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 36 626-tal 9 182 538-ra emelkedett. A napi növekmény 0,4 százalék, a tünetmentes esetek aránya 6,4 százalék. A felépültek száma 36 388-cal 7 242 735-re gyarapodott. Az országban 1 040 618 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 206,3 millió, az elmúlt napon pedig 557 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 911 402 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.