Az orosz erők számos helyen megerősítették állásaikat és újabb offenzívákra készülnek Kelet-Ukrajnában.
Alakulóban van a megoldás, hogyan fizethetnek rubelben az oroszországi gázért az Európai Unióban székelő cégek, úgy, hogy ne sértsék a szankciókat.
Egy az orosz ügyekben hagyományosan jól értesült Telegram-csatorna szerint ukrán tankok próbáltak meg behatolni Oroszország területére.
Oroszországban az infláció idén elérheti a 22 százalékot, a GDP pedig 9,2 százalékkal csökkenhet - vélik elemzők az orosz jegybank szokásos havi felmérése alapján.
A moszkvai diplomáciai tárca bekérette Lettország, Litvánia és Észtország nagykövetét és közölte velük, hogy Szentpéterváron bezárja a három balti állam főkonzulátusát.
A Google egyelőre nem reagált a döntésre.
Putyin egyúttal parancsot adott az üzemben bekerített ukrán erők blokkolására.
Jócskán növelte piaci részesedését az orosz fejlesztésű Telegram azonnali üzenetküldő alkalmazás Oroszországban – számolt be róla a TASS hírügynökség.
A legsúlyosabb, négy esztendőre szóló büntetést a 32 éves David Bibl országos bajnok súlyemelő kapta, miután szervezetében közelebbről nem részletezett tiltott szert találtak.
Az orosz légvédelmi erők Odessza térségében lelőttek egy ukrán katonai szállító repülőgépet, támadás érte a liszicsanszki olajfinomítót. Összefoglalónk.
Az orosz erők tüzérségi támadást intéztek a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai Liszicsanszkban működő kőolaj-finomító ellen.
Oroszország diplomáciai jegyzékben szólította fel Csehországot, hogy engedélyük nélkül ne adják át harmadik félnek az orosz haditechnikát.
A Republika idegen vagyon hűtlen kezelése, tiltott fegyverkezés és fegyverkereskedelem, valamit hatásköri visszaélés miatt tett feljelentést.
Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi miniszter szerint nehéz előre jelezni, hogy miként alakul a kőolaj ára főleg tekintettel a nyugati politikusok nem konstruktív magatartására.
Továbbra is nagy a kockázata annak, hogy az orosz erők vegyi fegyvert vetnek be Ukrajnában - figyelmeztetett szerdán Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna előnye az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon attól függ, hogy az ukrán erők milyen katonai sikereket érnek el a Donyec-medencében.
Az orosz sportvezetőt, aki hazája olimpiai bizottságának elnöke is, Oroszország ukrajnai háborúja miatt mozdítják el tisztéből.
Az orosz röplabda szövetség 80 millió dollárt követel vissza a sportág nemzetközi szövetségétől, amiért törölte az idei, oroszországi férfi világbajnokságot.
A Külügyek Tanácsa írásbeli eljárás útján akár már csütörtökön vagy pénteken, illetve a hétfői ülésén jóváhagyhatja az Európai Unió ötödik szankciós csomagját Oroszországgal szemben.
Oroszország szerdán fizette ki először nem dollárban, hanem rubelben külföldi adósságát, teljesítve egy 649,2 millió dolláros kötvény törlesztési kötelezettségét.