Kigyulladt a központi bank déli igazgatóságának tetőszerkezete és több lakóházban, valamint a villanyvezetékekben is károk keletkeztek.
Alexander Stubb szerint Ukrajna katonai helyzete jelenleg kedvezőbb, mint az átfogó orosz invázió kezdete óta bármikor.
Szibiha azzal vádolta Oroszországot, hogy "barbár rakétatámadásaival" akarja kompenzálni elmaradó katonai sikereit a harctéren.
A támadást éjszaka hajtották végre az intézet ellen, melynek közelében nem voltak katonai létesítmények.
Ukrajna felkészül arra, hogy Oroszország ismételten offenzívát indít Fehéroroszország felől a főváros, Kijev és az észak-ukrajnai Csernyihiv megye ellen.
Peszkov elmondta, Zelenszkij a békés megoldás fő akadálya.
Volodimir Zelenszkij múlt héten arról beszélt, hogy Moszkva fokozza az Aljakszandr Lukasenkára nehezedő nyomást, hogy Fehéroroszország közvetlenebb szerepet vállaljon az Ukrajna elleni háborúban.
A hétfő legtöbb olvasónk számára "csak" az új munkahét kezdetét jelenti, ám tegnap Fehéroroszországban egy közös orosz-fehérorosz hadgyakorlat is kezdődött, melyen a taktikai atomfegyver használatát gyakorolják.
Dmitrij Peszkov elmondta, az ukrajnai békefolyamat egyelőre szünetel, de kifejezte reményét, az újraindulásával, valamint azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok folytatja közvetítői erőfeszítéseit.
A TASZSZ hírügynökség összesítése szerint idén ez volt az eddigi legnagyszabásúbb, pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott támadás az orosz főváros ellen.
Zelenszkij szerint az ukránok ugyanúgy megérdemlik a szuverenitást, mint bármely más nemzet.
Az ukrán hatóságok a pénteki napot gyásznappá nyilvánították, Kijevben félárbocra engedték a zászlókat, minden rendezvényt lemondtak vagy elhalasztottak.
Fico kijelentette, továbbra is egyeztetnek a szlovák és az ukrán kormány együttes ülésének lehetséges időpontjáról.
A nemzeti mentőszolgálatok szintén drónok jelentette fenyegetésre figyelmeztettek, és felszólították a lakosságot, hogy keressen menedéket.
Ezen a héten is nagyító alá vettük szűkebb és tágabb pátriánk történéseit.
Szerintük a támadás Szlovákia lakosaira is fenyegetést jelent.
Pelelgrini elmondta, a fegyveres erőknek egyértelmű felhatalmazásra van szükségük ahhoz, hogy szükség esetén gyorsan és hatékonyan be tudjanak avatkozni.
Megszűnt hat év után Magyarországon a veszélyhelyzet, amelyet 2020-ban a koronavírus-járvány, majd 2022-ben az orosz-ukrán háború miatt rendelt el az Orbán-kormány.
A roncsokban amerikai mikrochipeket, japán akkumulátorokat és dél-koreai szervómotorokat is is találtak. Hogy is van azokkal a szankciókkal?
Kiterjedt orosz dróntámadás zajlik Kárpátalja térségében.