Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Az Il-76-os gép szerdán, Belgorod térségében zuhant le, mintegy 50 kilométerre az ukrán határtól, az orosz védelmi minisztérium szerint a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, hat fős személyzettel és 3 fogolykísérővel.
Az Il-76-os repülőgép fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette
A vizsgálatnak még meg kell állapítania, hogy a gépet amerikai Patriot vagy német IRIS-Ts rakéták semmisítették-e meg
Halálosan megfenyegették Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven íródott üzenet szerint a tárcavezető „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat a közelgő ukrajnai látogatásán.
Az orosz erők keddre virradóra ismét légicsapásokat intéztek az ukrán főváros, Kijev és a kelet-ukrajnai Harkiv város ellen, legkevesebb hatan meghaltak, körülbelül 40-en megsebesültek, több lakóház megrongálódott.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet bocsátott ki "az Oroszországban élő ukránok etnikai identitásának megőrzése" céljából.
A támadás 27 ember halálát okozta - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Megadná az ukrán állampolgárságot a külföldi harcosoknak és az ukrán gyökerű külföldieknek az ukrán elnök.
Ha az orosz-ukrán háborút vesszük alapul, akkor az aktuális magyarországi lottó ötösből, amely 5,1 milliárd forint ( nagyjából 14 millió euró) legfeljebb két és fél óráig lehetne finanszírozni a háborút.
A miniszter arra számít, hogy áprilisra elkészül a javaslat a kötelező katonai szolgálat visszaállítására valamilyen formában.
Nagyon fontos, hogy elkerüljünk egy harmadik világháborút és megakadályozzuk a konfliktus eszkalációját - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán délelőtt a davosi Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.
Mintegy negyven SCALP rakétát és több száz bombát ajándékoz.
Kuleba: Bármibe kerül is Ukrajna támogatása, ha Ukrajna veszít, sokkal, de sokkal nagyobbak lesznek a világban keletkező konfliktusok megoldásának költségei.
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) 4,2 milliárd dollárnyi támogatásért folyamodott a támogató, adományozó országokhoz hétfőn, hogy idén is segítséget nyújthasson Ukrajna háború sújtotta térségeinek és az ukrajnai menekülteknek.
A kormány még 2022 májusában 1,4 millió eurónyi humanitárius segélyt hagyott jóvá Ukrajna számára.
Cassis: Az ukrán népnek sürgősen szüksége van a békére. Mindent meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek a háborúnak
Jelentős ukrán műszaki és emberveszteségekről számolt be az orosz védelmi tárca
A háború nem oldja meg a konfliktusokat, figyelmeztetett az egyházfő.
A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be novemberben, négy ország kivételével, ahol csökkent a befogadottak száma
Két orosz rakéta csapódott be szerda este egy szállodába az északkelet-ukrajnai Harkivban, tizenegy ember, köztük török újságírók sebesültek meg.
Ferenc pápa attól tart, hogy a jelenleg zajló más konfliktusok miatt elterelődik a nemzetközi figyelem az Oroszország által Ukrajna ellen folytatott, közel két éve tartó háborúról.
Zelenszkij meggyőződését fejezte ki afelől, hogy Putyin egész Ukrajnát el akarja foglalni.
Oroszország hétfőn több száz belgorodi lakost evakuált, az Ukrajnához közeli nagyvárost az utóbbi időben többször érte ukrán támadás.
A kormányzó tájékoztatása szerint hat lakóház rongálódott meg