2022. február 24-én Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Tegnapi cikkünkben Oroszország háborús veszteségeit vettük számba, ma az ukránnal folytatjuk.
145 repülőgép, 112 helikopter, 672 drón, 281 légvédelmi rakétarendszer, 2703 harckocsi és harcjárművet, 312 rakéta-sorozatvető, 1203 tüzérségi löveg és aknavetőt, valamint 2514 katonai jármű az ukrán veszteség a háború kezdete óta.
Az Európai Bizottság azt javasolhatja a tagországoknak, hogy vezessenek be olajembargót - azaz teljes egészében állítsák le a behozatalt. Másik megoldásként pedig azt, hogy importtilalom helyett vezessenek be felső árkorlátot.
Az élelmiszerexport rendkívül nehézkes, hiszen az ukrajnai kikötők és tengeri útvonalak az orosz invázió miatt hozzáférhetetlenné váltak.
A brit kormány ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozza, hogy az Ukrajnának szállított brit fegyverzet védelmi jellegű.
Az orosz hivatalos szervek valamivel több mint ezer orosz és legalább 23 ezer ukrán katona haláláról számoltak be.
A Nyugat hosszú háborúra készül, az orosz vezetés sikert akar elérni és a világrendet akarja megváltoztatni? Lesz vége a pusztításnak és öldöklésnek? Mikor nem fog kelleni siratni az anyáknak a vissza nem tért fiaikat?
Stier Gábor szerint egyre távolabb kerülünk a kompromisszum lehetőségétől, ha Oroszország érvényesíteni akarja a céljait, azt most már csak katonai erővel kényszerítheti ki.
Az áldozatok kezét összekötözték. A testeken több golyó okozta seb volt látható, amiből a rendőrség arra következtetett, hogy megkínozták őket.
Eltűnik a gabona a silókból...
Hová fokozódhat Putyin atomfenyegetése? Milyen reális(!) céljai lehetnek az orosz hadseregnek Ukrajnában? Miért stratégiai fontosságú ebben a háborúban a Duna egyik ága? És még sok más érdekesség...
Párizs korszerű Caesar önjáró löveget szállít Ukrajnának.
A Reuters megjegyezte, hogy egyik fél harci jelentései sem ellenőrizhetők.
Sohasem hazudnak annyit, mint választás előtt, háború alatt és vadászat után – állítja egy Otto von Bismarcknak tulajdonított idézet.
Elégő megtakarítások, csökkenő életszínvonal, növekvő létbizonytalanság. Hogy látja a szakember?
Nincs nagyobb elmozdulás az orosz-ukrán fronton, a láthatáron sincs még a béke. Szombaton is figyeljük a háború legfontosabb fejleményeit.
A legtöbb szállásadó a Pozsonyi kerületben mutatkozott (1.742), itt regisztrálták a legtöbb elszállásoltat is (5.454).
Lavrov: Oroszország nem tekinti magát háborúban állónak a NATO-val.
Inkább legyünk büdösek, de nem kell a földgázos meleg az oroszoktól!
Hétfőtől (május 2.) változások lesznek a nagyszelmenci határátkelő működési rendjében.