2022. május 6., 17:05

Naď már T-72-es tankokat is adna Ukrajnának

Szlovákia mérlegeli, hogy gyalogsági harcjárműveket vagy T-72-es tankokat ad át Ukrajnának, ha azokat más felszereléssel megfelelően pótolni tudja – jelentette ki Jaroslav Naď védelmi miniszter pénteki, szliácsi sajtótájékoztatóján. Naď Christine Lambrecht német és Kajsa Ollongren holland védelmi minisztert fogadta a katonai légi bázison.

Jaroslav Naď Szliácson
Fotó: TASR

A szlovák védelmi miniszter elmondta, rögtön át tudnánk adni ilyen harcászati eszközöket Ukrajnának, ráadásul azokat azonnal használni is tudnák, mivel ismerik ezeket a felszereléseket.

Figyelembe kell venni azonban, hogy a saját területünk védelmét és a NATO-ban vállalt feladatainkat is teljesítenünk kell. Akkor tudjuk átadni a haditechnikai felszerelésünket, ha megfelelő eszközöket kapunk helyettük”

– mondta Naď.

Christine Lambrecht bejelentette, hogy Németország azonnal 12 önjáró tarackágyút szállít Ukrajnának és biztosítja a kezelőszemélyzet kiképzését is.

Naď mindkét védelmi miniszternek köszönetet mondott a márciusban Szlovákiába szállított Patriot légvédelmi rendszerért és a kezelőszemélyzet biztosításáért.

Jelenleg mintegy 360 német és holland katona tartózkodik a szliácsi bázison.

Jaroslav Naď várakozásai szerint a NATO-katonák huzamosabb ideig Szlovákiában maradnak.

Jelenlétüknek köszönhetően 20 százalékkal nőttek Szlovákia védelmi képességei, és olyan eszközökhöz jutottunk, amelyek felett Szlovákia eddig nem rendelkezett”

– tette hozzá Naď.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.